Prológus
Nash
Fordította: Miss Hell
Keresztbe
tettem a karjaimat a mellkasomon, és némán álltam, miközben Macy letörölte a
könnyeket az arcáról. Kinyitotta az autó ajtaját; a belső világítás
visszatükröződött kék íriszében, ahogy bemászott. A minket körülvevő sötét
éjszaka ellenére láttam a fájdalmat a szemében. Éreztem, ahogy szivárog a
pórusaiból, és elfoglalja a köztünk lévő teret.
Éppen
rajtakapott, amikor a nyelvemet ledugtam Becca Miller torkán, és a kezemet a
pólójába csúsztattam. Ugyanaz a Becca, aki már középiskolás korunk óta próbálta
felkelteni a figyelmemet. Becca leszarta, hogy Macy-vel voltam. Ők ketten
gyűlölték egymást, és én tudtam, mennyire fog fájni Macy-nek, és pontosan ezért
tettem. Mert csak azzal, hogy megbántottam őt, elmegy, és tudtam, hogy
semmiképp sem hagyhatom, hogy maradjon.
A
tekintete találkozott az enyémmel.–Ezt sosem bocsátom meg neked, Nash. Amíg
csak élek, nem.
– Egy
nap majd megbocsátasz.–Ez egy kijelentés volt, és pokolian reméltem, hogy
igazam van.
– Az
a nap, amikor megbocsátok neked, az a nap lesz, amikor a pokol befagy. Tartsd
magad kurvára távol tőlem.–A hangja egyenletes volt; a szavak véglegessé
váltak. Becsukta a kocsi ajtaját, beindította a motort, és sebességbe tette a
kocsit.
Néztem,
ahogy a hátsó lámpái eltűnnek az éjszakában.
Agónia.
Éles
és perzselő.
Rosszabb,
mint bármilyen fájdalom, amit valaha is ismertem, görcsbe rándult a gyomrom, a
zsigereimig hatolt. Minden erőmre szükségem volt, hogy egyenesen maradjak. A
másodperc töredékére mindenem azt kiáltotta, hogy menjek utána. Hogy
megpróbáljam helyrehozni.
Visszacsinálni,
amit az előbb tettem.
De
nem tudtam.
Tudtam,
mi a legjobb Macy-nek, még ha ő nem is tudta.
A
fejében romantikus elképzelések kavarogtak arról, hogy házasosdit fog játszani,
és a két várossal arrébb lévő közösségi főiskolára fog járni. Ez nem fog
megtörténni, nem akkor, amikor teljes ösztöndíjat kapott egy dél-floridai
egyetemre. Ez volt az esélye, hogy megvalósítsa az álmát, hogy kijusson
JaxsonCove-ból, és átkozott legyek, ha tétlenül nézem, hogy eldobja azért, hogy
velem lehessen. Fogalma sem volt róla, milyen rosszul állnak a dolgok otthon,
és napról napra rosszabbak lettek.
Nem
voltam elég jó Macy-nek. Tudtam ezt, és úgy tűnik, az apja is tudta.
Ha
maradna, a végén csak neheztelne rám. Ugyanúgy, ahogy apám is éveken át
neheztelt anyámra, mielőtt végül összepakolta a cuccait és kisétált az ajtón.
Mióta elment, minden napot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam összeszedni a
darabokat, miközben próbáltam megakadályozni, hogy anyám egy üveg piába fojtsa
magát. És szánalmasan elbuktam.
Macy
túl fiatal volt ahhoz, hogy az én felelősségem nehezedjen rá. Sokkal többet
érdemelt, mint amit most meg tudtam adni neki. Az a feszültség, hogy
megpróbáltam mindent egyben tartani, már majdnem túl sok volt nekem, hogy
elviseljem. Kibaszottul nem volt rá mód, hogy ezt tegyem vele. Egy nap majd
méltó leszek hozzá, és akkor megértetem vele. Meg fog bocsátani nekem.
Muszáj
neki.
Mert
fogalmam sem volt, hogy ki a fasz vagyok nélküle.
Első fejezet
Nash
Fordította: Miss Hell
Tíz
évvel később
A
nagy fehér esküvői sátor falánál álltam, szemben a tömeggel. Nem mozdultam el
erről a helyről, mióta korábban vőfélyként pohárköszöntőt mondtam. Ez volt a
tökéletes kilátópont Macy megfigyelésére.
Lenyűgözően
nézett ki, és egész este nem tudtam levenni róla a szemem. Gyönyörű, vörös haja
valami menő fonatba volt fonva, és a tengerészkék ruha, amit viselt, a testéhez
simult, és minden mozdulatával csábított. Vágytam rá, hogy megérintsem. Hogy
olyan szorosan átöleljem, hogy érezzem a szíve dobogását a mellkasomon.
Szerettem volna a fejemet a szabadon hagyott nyakához hajtani, és ugyanazt a
két szót suttogni neki, amit az évek során már tucatszor mondtam neki. Csakhogy
ezúttal Macy elfogadná a bocsánatkérésemet. Megborzongana, ahogy a leheletem
melegétől libabőrös lenne a bőre. Mindennél jobban szerettem volna az ágyamba
vinni, levetkőztetni, és olyan kibaszott mélyen belé temetkezni, hogy
elfelejtse a múltat, és végre megbocsásson nekem azért, amit vele tettem.
Velünk.
Akárhányszor
mondtam neki, hogy sajnálom, sosem léptünk túl rajta. Macy megesküdött, hogy
soha nem bocsát meg nekem, és mint egy bolond, nem hittem neki. Évekkel ezelőtt
én raktam le az első téglát, amely a köztünk emelt hatalmas, áthatolhatatlan
falhoz vezetett.
Éreztem,
hogy egy kar átkarolja a derekamat, jobbra pillantottam, és megláttam Laura
Jaxsont, a legjobb barátom anyukáját. Átkaroltam a vállát, és félöleléssel
magamhoz húztam.
– Gyönyörű
esküvő volt, ugye?–A hangja lágy volt, és követtem a tekintetét a rögtönzött
táncparketten, ahol a legjobb barátom, Tucker, a lányával az egyik karjában
ringatózott, míg a másik Camrynt, az új menyasszonyát ölelte.
– Igen,
asszonyom–értettem egyet.
– Annyira
örülök, hogy a fiam végre kihúzta a fejét a seggéből. Nem gondolod, hogy itt az
ideje, hogy te is megtedd ugyanezt?
Döbbenten
néztem le rá.–J. Mama.
– Te
ne J.Mamáznekem.–Megbökdöste a
bordáimat, majd csípőre tette a kezét, és szembefordult velem.–Mennyi időt
akarsz még Macy körül lábujjhegyen járkálva vesztegetni?
– Nem
járok lábujjhegyen.–Keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt.–Mindent
megtettem, kivéve, hogy gúzsba kötöm kezét-lábát. Nem kényszeríthetem, hogy
megbocsásson nekem.
– És
akkor mi van? Csak úgy feladod?
Évekbe
telt, mire Macy és én ugyanabban a szobában maradtunk együtt anélkül, hogy Macy
azonnal kisétált volna, amint meglátott. Végre olyan helyen voltunk, ahol
együtt tudtunk élni. De minél jobban erőltettem Macy-t, annál inkább
visszahúzódott.
– Ez
bonyolult.
– Hát...
egyszerűsítsd le.–Megveregette a karomat, és elsétált, Tucker és Camryn
irányába.
A
DJ hangja átszűrődött a hangszórókon.–A menyasszony és a vőlegény arra kér
mindenkit, hogy csatlakozzon hozzájuk a táncparketten, amikor ma este utolsó táncukat
járják.
Brad
Paisley „PerfectStorm” című dalának dallamai töltötték be a levegőt. Ahogy
hallgattam a szöveget, a szemem Macy hátára szegeződött.
Átkeltem
a köztünk lévő téren.
A
gerince kiegyenesedett, mintha érezte volna a közeledésemet. Mintha felkészült
volna a becsapódásra. Már csak néhány méter választott el minket, és lassan
megpördült felém.
A
tekintetünk találkozott, és kinyújtottam a kezem felé. A kinyújtott tenyeremre
pillantott.–Gyerünk, Mace. Táncolj velem.
–
Nash...–A hangja elakadt.
Beléptem
a légterébe, és felemeltem a kezem, hüvelykujjamat az álla alá akasztottam.–Egy
tánc. Aztán mehetsz vissza gyűlölni engem.
– Oké –egyezett
bele, nem találkozott a tekintetemmel.
Magamhoz
húztam, és belélegeztem érzéki illatát, miközben pokolian kívántam, bárcsak
megállna az idő.
Macy
Fordította: Miss Hell
Amikor Nasha karjai közé zárt, minden,
ami körülöttünk volt, háttérbe szorult. Elvesztem a pillanatban. Abban, ahogy a
meleg, fás illata körülvett. Ahogy az állkapcsának a szőrzete csiklandozta a
halántékomat, miközben mély, rekedtes hangján énekelte a szöveget, épp elég
hangosan ahhoz, hogy halljam.
Mindig is szerettem hallgatni Nash
énekét. Még mindig ugyanúgy megremegett tőle a gyomrom, mint amikor fiatalok
voltunk. Itt akartam maradni ebben a pillanatban, és csak... lenni.
Ahogy a dal utolsó hangja elhalkult, Nash
a fülembe súgta:–Mace.
Ahogy a nevemet mondta, úgy hangzott,
mintha valamiféle könyörgés lenne, és ez majdnem széttépett belül.
A DJ hangja ismét felcsendült a
hangszórókon keresztül, amikor arra kért mindenkit, hogy gyűljenek össze, és
búcsúzzanak el a menyasszonytól és a vőlegénytől.
A varázslat megtört. Kiléptem Nash
szorításából, és egy pillanatra találkoztam a szemével. A szerelem és a
vágyakozás, amit láttam bennük, túl sok volt.
Titkok, amelyeket a mellkasom üregeiben
eltemetve őriztem, karmoltak bennem. A bűntudat úgy telepedett rám, mint egy
súlyos takaró. Ahelyett, hogy megvigasztalt volna, összezúzott a súlya.
Nash az arcomhoz emelte a kezét. Mielőtt
az ujjai megérinthettek volna, hátraléptem egy lépést, és a valóság fátyolként
hullott le kettőnk közé.
– Köszönöm a táncot, Nash.–Átpillantottam
a vállam felett, mielőtt visszafordultam volna hozzá.–Megyek, elköszönök tőlük.
Nem adtam neki esélyt, hogy válaszoljon,
mielőtt megtettem a távolságot, ahol mindenki kezdett gyülekezni.
Amint Camryn mellé értem, azonnal magához
húzott.
Amikor hátralépett, a szemei csillogtak a
könnyektől.–Köszönöm. Mindent.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.–Ártatlanságot
színleltem.
– Aha– nevetett.
Amikor CamrynJaxsonCove-ba akart
költözni, én voltam az ingatlanügynöke. Már azelőtt tudtam, hogy kedvelem,
mielőtt személyesen találkoztam volna vele. Nem állt szándékomban
házasságközvetítőt játszani közte és Tucker között. Az a tény, hogy a számára
tökéletes ház történetesen a régóta egyedülálló, gyermekkori barátom és az ő
édes lánya szomszédságában volt, pusztán a véletlen műve volt.
Camryn újra átölelt.–Szeretlek.
– Én is szeretlek.–Megtöröltem a
szememet, és játékosan megbökdöstem.–Gyerünk. El kell tűnnöd innen, különben
lekésed a gépedet.
Ekkor TuckerCamryn mögé lépett, és
átkarolta a derekát.–Igaza van, kicsim. Mennünk kell.
– Tudom. Csak hadd öleljem meg még
egyszer a lányunkat–mondta Camryn, és kilépett Tucker karjaiból.–Egyébként hol
van Shayne?
Egy sikoly, majd egy kitörő kuncogás
hallatszott a háttérben szóló lágy zene hallatán. Nash a karjába kapta
Shayne-t, és megpörgette, a mosolya majdnem olyan széles volt, mint az övé. A
szívem összeszorult a látványukra.
– Két perc–ígérte Camryn, és elindult
kettejük felé.
Tucker felém fordult, egész arcát
megvilágító mosollyal, és ölelésbe húzott.
Karjaimmal átkaroltam a legrégebbi és
legkedvesebb barátomat.–Annyira örülök neked–mondtam, és megszorítottam
szorosan.
– Megköszöntem már, hogy ilyen
cselszövő voltál?– kuncogott.
Megbökdöstem a bordáin, mire leengedte a
karját rólam.
– Legalább százszor.
– Nos, tekintsd ezt százegyediknek.–Elvigyorodott,
aztán elkomolyodott.–Nash, ő még mindig...
Nem akartam, hogy befejezze a mondatot.–Na,
ki a púp a háton?– viccelődtem.–Menj a menyasszonyodért, és tűnj el innen.
Megadóan feltartotta a kezét, és
hátralépett egy lépést.–Egyszer el kell fogadnod, hogy néhány dolognak így kell
lennie.
– Aha.–Összeszorítottam az ajkaimat,
és bólintottam, egy igen, igazat mondó pillantást
vetve rá.
Tucker újra vigyorgott.–Tudod, hogy
szeretsz engem.
– Igen.
– Én is szeretlek, Macy.–Rám
kacsintott, és elindult az új felesége felé, miközben én álltam, és néztem
utána.
– Jó őket ilyen boldognak látni, nem
igaz?–kérdezte Laura mellettem.
A szívemre tettem a kezem.–Halálra
rémítettél.–Mosolyogtam rá.–Igen. Senki sem érdemli meg jobban a boldogságot,
mint Tucker és Camryn.
– Ó... nem is tudom, édesem. Nekem
úgy tűnik, te is megérdemelsz egy kis boldogságot. Ahogy Nash is.
A finomkodás sosem volt Laura erőssége.
Remek.
Először Tucker, most meg J.Mama.
– Boldog vagyok.
Az
vagyok. Ugye?
– Macy, láttalak titeket felnőni. Te
és Nash mindig is kapcsolatban álltatok egymással. Ti ketten már akkor
szerettétek egymást, amikor még alig esett le a tojáshéj a feneketekről.
– Hát, a dolgok változnak–ismételtem
meg ugyanazt az érzést, amit Tuckernek mondtam.
– Nem hiszem, hogy annyit változtak,
mint amennyit te szeretnél hinni.
– J. Mama... rosszabbul avatkozol
bele, mint az anyám.
– Hát, ha elkezdesz figyelni és
meghallgatni, akkor nem fogok többet beleszólni.–Nevetett, és megveregette a
vállamat.
– Ugye még mindig rendben van, hogy
Shayne-t a jövő hétvégén is itt tartod?
– Igen, asszonyom.–Alig vártam, hogy
Shayne-nel tölthessek egy kis időt. Már régóta esedékes volt egy csajos nap.
– Tucker és Camryn jövő vasárnap
jönnek vissza a nászútról, úgyhogy találkozhattok velük a házban, és
csatlakozhattok hozzánk a vasárnapi vacsorára.
Volt egy olyan érzésem, hogy a „mindannyiótok”
részeként Nashre is gondolt, de pokolian jól főzött, és senki épeszű ember nem
utasított vissza egy meghívást, hogy J. Mama ételét egye.
– Úgy hangzik, mint egy terv.
– Soha nem fogják elérni a repülőt.–Laura
bólintott a sátor túloldalán, ahol még mindig álltak.–Gyerünk; lássuk, hátha
tudunk tüzet gyújtani alattuk.–Összekulcsolta a karját az enyémmel, és
odasétáltunk a csoporthoz.
A többi vendég többsége már lefeküdt. Egy
újabb ölelés után Tucker és Camryn végre útra keltek.
– Jól van, Pimasz Csajszi, készen
állsz?–Laura megkérdezte Shayne-t.
– Igen. Puccosnak lenni fárasztó, és
a ruhám kezd viszketni–jelentette ki Shayne.
Laura sikertelenül próbálta elrejteni a
vigyorát.–Hát, ölelkezz, és hazaviszünk, és levesszük rólad azt a ruhát.
– Hála az égnek.–Shayne rám
mosolygott, széttárta a karját, és azt mondta:–Hozd be, Macy nénikém.
Letérdeltem, és a karjaimba rántottam.–Szeretlek,
Babszem.–suttogtam a fülébe.
– Én is szeretlek.–Shayne elengedte
a szorítását, és Nash felé fordult.
Nash minden felszólítás nélkül a karjába
emelte a lányt, és szorosan magához szorította.–Szeretlek, Majom.–Megcsókolta a
lány feje búbját.
– Én is szeretlek, Nash bácsi.
Nash Laurára, majd rám nézett.–Gyertek,
kikísérem a hölgyeket.
– Nash bácsi, kaphatok egy malacperselyt?–kérdezte
Shayne, kinyomta az alsó ajkát, és a szemét lesütötte.
Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.
Nash ugyanúgy elolvadt, mint Tucker, amikor Shayne-ről volt szó. Ez a tekintet
volt a kriptonitjuk, és Shayne úgy játszott velük, mint macska az egérrel.
– Persze.–Nash elfordult felém.–Mace,
segítenél nekem?
– Persze.–Közelebb léptem, és
segítettem Shayne-nek átcsúszni Nash oldaláról a hátára. Shayne a nyaka köré
fonta a karját.–Gyí, gyí, lovacskám!–Mindannyian nevettünk, és átsétáltunk a parkolóban
Laura kocsijához.
Általában biztonságos távolságot
tartottam magam és Nash között. A testemnek volt valamiféle izommemóriája, ha
róla volt szó. A köztünk lévő mágneses vonzás ma este túl erős volt ahhoz, hogy
ellenálljak neki, és amikor korábban felkért táncolni, nem volt rá mód, hogy
visszautasítsam. Az illata még mindig ott terjengett a bőrömön. Egyszerre
szerettem és gyűlöltem.
Miután Nash beültette Shayne-t az
autósülésbe, és meggyőződött róla, hogy be van csatolva, megvártuk, hogy Laura
beindítsa a motort. Egy intéssel elhajtottak, egyedül hagyva Nash-t és engem.
Kínos csend támadt közöttünk. Az egyetlen
hang, amit hallottunk, a fények zümmögése és a vendéglátó személyzet takarítása
volt a távolban mögöttünk.
– Azt hiszem...–szólaltunk meg egyszerre,–Macy...
Nash kuncogott.–Először te.
– Épp azt akartam mondani, hogy
jobb, ha megyek.
– Veled megyek.
Nem volt szükség kíséretre. Az autóm alig
tizenöt méterre parkolt, és rengeteg fény világította meg a sötétséget. Nem
mutattam rá, mert egy részem még egy kicsit tovább akart kitartani a ma este
mellett.
– Rendben–mondtam, és tettem egy
lépést.
Beszélgetés nélkül gyalogoltunk végig a
rövid szakaszon, és amikor a járművemhez értünk, belenyúltam a táskámba, és
kivettem a kulcsaimat.
Hátamat az ajtónak vetettem, és
szembefordultam Nash-sel.
A vágy fényesen égett a szemében, és a
gyomrom ugyanúgy bukfencezett, mint mindig, amikor a közelében volt.
Közel volt. Olyan közel, hogy éreztem a
teste melegét.
Egy enyhe szellő egy kósza hajszálat fújt
az arcomra.
Nash kinyújtotta a kezét, hogy a fülem
mögé dugja. Durva ujjpercek súrolták az arcomat. Az érintése tovább időzött a
kelleténél, mintha nem akarta volna megszakítani a kapcsolatot.
A levegő közöttünk feltöltődött, és
esküszöm, a szívem dobogása minden egyes dobbanással egyre hangosabb lett. A
másodperc töredékére hagytam, hogy belehajoljak, élvezve, ahogy a kezei hozzám
érnek. Csendben azt kívántam, bárcsak megállna az idő, mert a ma este minden
egyes részletét meg akartam örökíteni az emlékezetemben.
Ahogy a haja tökéletesen kócos volt,
mintha egész éjjel végigsimította volna az ujjaival. Milyen finom érzés volt az
erős keze a bőrömön. Ahogy úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen ember,
akit lát.
– Macy ...–Felemelte a másik kezét,
és a tenyerei közé fogta az arcomat.
Az ajka az enyém fölött lebegett.
A testem fájt érte. Annyira, hogy
fontolóra vettem, hogy hagyom, hogy megcsókoljon, annak ellenére, hogy a fejem
ordította az összes okot, amiért nem kellene.
Ha az ajkai az enyémhez érnek, tudtam,
hogy ma este az ágyában kötök ki. Kényszerítettem magam, hogy az általa okozott
fájdalomra koncentráljak. A fájdalomra, amit ő okozott, amiről nem is tudott.
Megráztam a fejem.–Nash, kérlek.–Megragadtam a csuklóját.–Ezt nem tehetem.
– Miért?–A homlokát az enyémnek
döntötte.
– Mert egyszerűen nem tudom–suttogtam.
Tenyereimet a mellkasára simítottam, és
enyhén nekinyomtam a kemény izomfalnak, hogy megpróbáljak helyet szorítani
kettőnk közé.
Nash hátralépett, és a keze a hajához
nyúlt, a gyökereit rángatta. Sarkon fordult, és egy pillanatra azt hittem, hogy
elmegy, de jobban kellett volna tudnom.
Nash mégiscsak Nash volt. Majdnem olyan
makacs volt, mint én, és nem adta volna meg magát anélkül, hogy pokolian ne
küzdött volna.
– Gyerekek voltunk, Macy. Nem
gondolod, hogy itt az ideje, hogy lezárjuk a múltat?–Megrázta a fejét, és a
földet bámulta, mielőtt találkozott volna a tekintetemmel.–Miért nem tudod
egyszerűen elengedni?
Azt nem értette, hogy én megpróbáltam
elengedni a dolgot. Évekig küzdöttem azért, hogy magam mögött hagyjam azt az
éjszakát. De lehetetlennek bizonyult. Voltak dolgok, amiken sosem lehetett
túllépni, bármennyire is próbálkoztál.
– Nash...–A neve elhalt az ajkamon.
Ezt nem tudtam megtenni. Itt nem. Most nem.–Mennem kell.
– Ez az, amihez a legjobban értesz.
A megjegyzése felbosszantott, de már túl
közel voltam ahhoz, hogy szétessen a szívem, hogy még egy kört fussak vele.
Anélkül, hogy válaszoltam volna, kinyitottam a kocsim ajtaját.–Macy?
A mozdulataim megálltak, de nem fordultam
meg, hogy szembe nézzek vele.–Vagy megbocsátasz, vagy nem, de nem tudok többé
bocsánatot kérni.–Nash nem látta, hogy a könnyek végiggördültek az arcomon.
Egy pillantást sem vetettem rá, miközben
beültem a kocsimba, becsuktam az ajtót, és elhajtottam a múlt elől, amivel még
nem voltam kész szembenézni.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésNagyon köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés