13.-14. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

Macy

 

Fordította: Suzy

 

Voltak napok, mint a mai, amikor tényleg utáltam, hogy a Napfényes Államban élek. Nedvesség gyöngyözött a szemöldököm felett, és az alkarommal töröltem le. Néhány nő izzadt. Én nem. Ez a szó túlságosan elegáns volt ahhoz képest, ami velem történt. Méga mellizzadásról nem is beszéltem. Pár dolog még gusztustalanabb volt. Nem számított, hogy épp csak este hét után volt, vagy hogy korábban esett. Ez csak még ragadósabbá tette, és a levegő még sűrűbb lett a páratartalomtól; nehéz volt lélegezni.

Felálltam és átnéztem a szerelő válla fölött, míg ő a légkondicionálót vizsgálta a ház másik oldalán, és csendben könnyű megoldásért könyörögtem. Olyanért, ami nem üt túl nagy lyukat a megtakarításaimban.

Egy kocsiajtó csapódása keltette fel a figyelmemet és odafordulva láttam, hogy Nash egy kartondobozos pizzát és egy hatos csomag sört cipelt.

– Mindjárt visszajövök – mondtam a szerelőnek.

– Rendben – válaszolta fel sem nézve.

Mosollyal az arcomon sétáltam Nash felé, örültem neki és a sörnek. – Ajándékokkal jössz.

– Gondoltam, jól jönne valami hideg. – Viszonozta Nash a mosolyomat.

Lehajolt és egy puszit nyomott a szám sarkára. Alig tudtam magamban tartani az elismerő hümmögést, ahogy belélegeztem az illatát. Biztosan hazament zuhanyozni, mielőtt átjött.

Együtt sétáltunk fel a verandára, ahol letette a pizzát és a sört egy kis bisztróasztalra.

Nash kivette az egyik sört és lecsavarta a kupakját. – Tessék. – Felém nyújtotta.

– Kösz –mondtam, és a palack már az alsó ajkamon volt. Hátradöntöttem a fejem és megittam a felét.

Nash kinyitotta a sörét és hosszan kortyolt belőle. Aztán azt mondta: – Lássuk, mi az ítélet.

Ahogy a ház oldalához sétáltunk, játékosan meglöktem a vállammal a felkarját. – Köszönöm, hogy átjöttél, és a pizzát és a sört is.

– Sehol máshol nem lennék szívesebben.

Felnéztem rá. A tekintete találkozott az enyémmel és láthattam az igazságot a szemeiben. Nash komolyan gondolt minden szót.

A figyelmünket a szerelőre fordítottuk.

Biff, az ingére varrt, piros betűkkel hímzett fehér jelvény szerint, úgy nézett ki, mint aki olyan hírt akar velem közölni, amit nem akartam hallani.

Nash átvette a másik kezébe a sört és a már szabad kezét Biff felé nyújtotta. – Mi újság van, ember?

Biff a farmerjába törölte a kezét és aztán megmarkolta Nash kinyújtott kezét. – Forróság és elfoglaltság.

Miután kezet ráztak, Biff hátralépett.

– Rendben, szóval mennyire rossz? Csak egy kis freonra van szüksége,vagy valami erősebbre kell kicserélnem? – Meglengettem a sörösüvegemet a levegőben.

– Szüksége van egy új ventilátormotorra, de ami a javítást illeti, ez a legolcsóbb. Bár, nekem nincs a furgonomban, és hétfőig nem is tudok szerezni – mondta.

Egyrészről hálás voltam, hogy nem a kondenzátor vagy a kompresszor. Ezekről tudtam, hogy sokkal drágább a javításuk.

Mindig maradhatok a szüleimnél – gondoltam.

Aztán eszembe jutott, hogy a vendégszobává alakított korábbi gyerekkori szobámat kiadták egy egyetemista kölyöknek. Valami barátjuk barátjafiának, aki a gyakorlatát tölti St. Charlesban. Esélytelen volt, hogy a hétvége további részét légkondi nélkül töltsem, hacsak nem veszek álló ventilátort.

Felnyögtem magamban és lehajtottam a fejem. – Rendben. Szóval, mikor tudsz jönni hétfőn?

Kérlek, ne legyél pöcs, mint a kábeltévések és ne adj hatórás időkeretet.

Az ég felé néz, mintha oda lenne írva a válasz a kérdésemre. – Kilenc körül itt tudok lenni és nem tarthat tovább egy óránál.

Bólintottam. Hétfőn az első körbevezetésem tizenegykor lesz. – Jól hangzik.

– Megyek, hozom a papírmunkát, amit alá kell írnia – mondta, mielőtt megfordult, hogy elmenjen.

Amint Biff hallótávolságon kívülre került, Nash megszólalt. – Tisztességes fickónak tűnik.

– Miből vontad le ezt a következtetést?– kérdeztem felpiszkált kíváncsisággal.

– Téged szólított meg helyettem – állította, mintha ez lett volna a legnyilvánvalóbb dolog a világon.

Nevettem. –Hát, mert ez az én házam.

– Nem. Hanem mert tisztességes fickó. Nem mellőzött téged és kezdett el velem beszélgetni a javításokról.

Nashnek igaza volt. Mielőtt további megjegyzést fűztem volna hozzá, Biff visszaért egy csíptetős mappával és tollal.

Kivettem a hitelkártyámat a zsebemből, ahová korábban betettem, tudva, hogy szükségem lesz rá. Átadtam Nashnek a sörömet és kicseréltem a hitelkártyámat a mappával. Aztán aláírtam a vonalon ott, ahol egy X volt mellette.

– Akkor nyolcvanöt dollár lesz a szervizelés – erősítette meg.

– Rendben van – mondtam neki.

Átcsúsztatta a kártyámat a telefonjához csatlakoztatott leolvasón és aztán átadta nekem a telefonját és elvette a mappát. –Csak írja alá a képernyőn és máris indulok.

Megtettem, amit kért és megadtam az adataimat, hogy megkapjam a számlát e-mailben.

– Köszönöm, hogy kijött – mondtam kedvetlenül és visszaadtam a telefonját. Nem azért, mert nem voltam hálás, mert az voltam, csak melegem volt és elegem volt ebből a kibaszott napból.

– Örömömre szolgált. Hétfőn találkozunk. –Intett egyet, a furgonjához ment és kihajtott a felhajtóról.

Nash rám nézett és megkérdezte – Készen állsz a pizzára?

Az étel volt az utolsó dolog, amit akartam. Olyan rettentő meleg volt az evéshez és a házban sem lett volna hűvösebb. – Tulajdonképpen, menj előre. Én kinyitom majd a többi ablakot és lezuhanyozom.

Nash elgondolkodva nézett rám. – Gyere velem haza.

– Mi? Nash…

Felemelte a kezét, jelezve, hogy álljak meg. – Mace, kurvára meleg van ahhoz, hogy itt maradj, és hacsak nem akarod, hogy a rohadt verandádon kempingezzek egész éjjel, és holnap is egész éjjel, mert az ablakaid szélesre vannak tárva, akkor hazajössz velem.

Ez volt Nash. Ádáz és védelmező. Hűséges a végletekig.

Egy pillanatra vitatkozni akartam. Elmondani neki, milyen szörnyű ötlet. Összezárva lenni Nashsel az elkövetkezendő harminchat órában, nagyobb kísértés volt, mint amit képes lennék kezelni. Az állandó szexuális feszültség köztünk újabban nagyon intenzív volt; az elektromos feszültség gyakorlatilag hallható volt. Minél többször voltunk egymás közelében, annál nehezebb volt nem átlépni a határt. És a fenébe is,mennyire át akartam lépni.

Még mindig el kellett mondanom az igazat. Amikor megteszem, az össze fogja törni és mindent megváltoztat közöttünk.

Egy éjszaka.

Csak ennyit akarok tőle és aztán majd elmondok neki mindent.

– Oké – hallottam a beleegyezésemet.

– Igen? – A hangja tele volt meglepődéssel. – Azt hittem, jobban küzdesz.

– Szeretem a kényelmi dolgokat. Mit mondhatnék? – Vállat vontam és a ház eleje felé sétáltam.

Amint bent voltunk, az üres sörösüvegeket az újrahasznosítós kukába tettem és aztán felmentem a szobámba és összepakoltam egy táskát. Bezártam a korábban kinyitott ablakokat, felvettem a tárcámat és a kulcsaimat, és aztán követtem Nasht kifelé és bezártam az ajtót magam mögött.

– Hazahozhatlak hétfő reggel munka előtt, ha nem akarsz vezetni – mondta elvéve a pizzát és a söröket a verandáról.

– Majd követlek. Könnyebb lesz így hétfőn.

A sofőrajtónál, Nash ráegyensúlyozta a dobozra a söröket és kinyitotta az ajtót. Bedobtam a táskámat az anyósülésre és bemásztam.

– Találkozunk a háznál. – Mosolygott és becsukta az ajtót.

Az út nem tartott sokáig Nash házáig és amint odaértünk, leparkoltam mögé, összeszedtem a cuccaimat és követtem őt befelé.

Csak néhányszor voltam itt, amikor Nash csoportos összejövetelt rendezett. Akkor csak azért jöttem el ide, mert ha nem teszem, akkor az még sokkal kínosabbá tette volna a dolgokat köztünk.

Körülnéztem a helyiségben, szemügyre vettem a furcsa teret és az összevissza bútorokat. Egy viseltes, csokoládébarna kanapé uralta a teret. A kanapé közelében egy kárpitozott szürke nyugszék volt, a két bútor között pedig egy kicsi, köralakú asztalka helyezkedett el. Itt minden, a falra szerelt hatalmas televíziót kivéve, azt sikoltotta, hogy használtcikk-lelet. Nem a rossz értelemben. Otthonos és hívogató volt.

– Készen állsz az evésre, vagy először zuhanyozni akarsz? – kérdezte a konyha felé indulva.

Letettem a táskámat a kanapéra. Mintegy végszóra, a gyomrom megkordult. – Tudnék enni.

Nash letette a pizzásdobozt a pultra és aztán a hűtőhöz ment, kicserélte a meleg söröket hidegekre.

Megmostam a kezem a mosogatónál és egy kéztörlővel megszárítottam.

– Tessék. – Adott egy sört. – Szolgáld ki magad – mondta és a fejével a pizza felé intett.

– Kösz. – Kinyitottam a dobozt és kivettem egy hideg szeletet, a fogaim közé kaptam, mielőtt leültem volna egy székre az asztalnál.

Miután Nash megmosta a kezét, odahozta a dobozt és a sörét és leült velem szemben.

Néhány percig az asztalnál ettünk csendben.

Istenem, hiányzott.

A legjobb barátom.

Az ilyen pillanatok.

Csak mi ketten.

A tekintetünk találkozott az asztal felett. A mosolya a mellkasomba hatolt és összeszorította a szívemet.

– Mire gondolsz? –kérdeztem halkan, felemelve egy újabb szeletet.

– Hogy milyen jó érzés. Te. Itt vagy. Mi ketten együtt vacsorázunk egy szombat este. Mennyire tetszik, hogy nálam vagy.

Minden szótag egy tűként szúrt a húsomba.

Elfordítottam a tekintetemet, nem tudtam mit kezdeni a szemeiben látott érzelmek intenzitásával.

Mondd el neki.

Elment az étvágyam. Visszatettem a meg nem evett szeletet a dobozba és vettem egy nagy levegőt. – Van valami, amit el kell…

– Nem – vágott a szavamba Nash.

Összehúztam a szemöldökeim. – Nem?

– Nem ma este, Mace. – A hangja parancsoló volt.

De nem ez volt, ami hezitálásra késztetett.

A könyörgés volt a szemeiben. Az, ami azt mondta…

Csak add nekünk a ma éjjelt.

A számhoz emeltem a sörömet és megittam, ami maradt. A csend elnyúlt közöttünk. Valamit csinálnom kellett a kezeimmel, így az üveg oldalára tekert címkét kezdtem piszkálni.

– Rendben – önzőn beleegyeztem–, várhat. Megyek, lezuhanyozom.

– Használd az enyémet. A melegvízcsap a vendégfürdőben el van romolva. Még nem jutottam odáig, hogy megjavítsam.

Mindketten felálltunk és én fordultam, hogy indulok. Alig tettem néhány lépést, amikor Nash utánam nyúlt.

A mellkasához húzott és megpuszilta a fejem búbját. – Köszönöm.

A hálája késként vágott belém.

Tudtán kívül megköszönte, hogy gyáva voltam. Erőltetnem kellett volna a dolgot, rávenni, hogy meghallgasson, de túl hálás voltam a haladékért.

Kiléptem az öleléséből, felvettem a táskámat a nappaliból és a hálószobájába mentem. Sosem vettem részt körbevezetésen, de nem volt nehéz megtalálni. Benyomtam az ajtót a folyosó végén.

A ház többi részéhez képest itt más volt a kisugárzás. Férfias volt, visszafogott eleganciával. Nash királyi méretű ágya szépen be volt vetve és azon tűnődtem, vajon olyan friss és hívogató érzés-e, amilyennek látszik.

Ahogy elhaladtam az ágy mellett a fürdőszoba felé, nem tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy megérintsem a puha paplant. Az ujjbegyeim mennyei szövetet érintettek. Bármenyire is szerettem volna bebújni a lágy puhaságba, nem tehettem. Tényleg le kellett mosnom a testem minden centijét, különösen, mert vagy harminc perce már a Cici Izzadó Brigád tagja voltam.

Megnyitottam a vizet és beléptem a fülkébe, háttal a permetnek. Nash illata lengett körbe, ahogy a kezembe spricceltem a szappanját és bekentem vele a testemet. Szerencsére borotválkoztam reggel. A samponját használva mostam meg a hajam, nem törődtem a kondicionálással, mivel neki nem volt és nem gondoltam arra, hogy elővegyem a sajátomat.

Még jóval azután is a csupasz bőrömön csorgott a víz, hogy a hab eltűnt. Gondolatok kavarogtak a fejemben, mint az őszi szellő, az, ami a levegőbe kavarja a leveleket.

Nashsel egyre közelebb kerültünk a szakadékhoz, fennállt a veszélye, hogy olyanba esünk bele, ami megmenthet minket vagy teljesen széttörhet úgy, hogy sosem találnánk meg a visszavezető utat, és ha így lenne…

Miénk a ma éjjel, emlékeztettem magam.

Elzártam a vizet és a két magamhoz vett törölköző egyikéért nyúltam. Az egyiket turbánszerűen a fejemre, majd a másikat a testem köré tekertem, mielőtt kiléptem a csempére.

Kicipzároztam az utazótáskámat és elkezdtem benne kotorászni a pizsamám után.

A csudába.

Tudom, hogy betettem.

Biztos, hogy az alvós rövidnadrágom és a felsőm is varázsütésre megjelenne, ha mindent kipakolnék és elkezdeném elölről.

A francba!

Ez azt jelentette, hogy kérnem kellett valamit Nashtől, amiben aludhatok.

Felcsúsztattam a lábaimon a fehér csipkeszáras alsómat és kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, de a lábaim nem mozdultak. Mintha odagyökereztem volna.

Az a hang.

Kísérteties és gyönyörű.

Az, amit évek óta nem hallottam.

Mintha egy láthatatlan erő vonzott volna, a lábaim elkezdtek vinni a dallam irányába.

Tizennegyedik fejezet

Nash

 

Fordította: Suzy

 

Az ujjaim a húrokat pengették, ahogy a dalt énekeltem, halkan és lágyan, elveszve a zenében. Semmit sem akartam jobban, mint levetkőzni és becsúszni a zuhany alá Macyvel. Ehelyett felvettem a gitáromat és az energiámat egy olyan dal akkordjaira fókuszáltam, amit nemrég tanultam meg játszani.

Akárhányszor átléptük ezt a határt Macyvel, nem volt visszaút. Nem akartam csak a ma éjjelt. A holnapot is akartam. És azután minden holnapot. Az ő térfelén volt a labda és nem számított, mennyire akartam benne lenni; nem nekem kellett lépni.

Tudatára ébredtem annak, hogy figyelnek. Elfordítottam a fejemet és láttam, hogy ott áll Macy egy szál törölközőben.

Bassza meg!

Elállt a lélegzetem a látványától.

Végigsiklott rajta a tekintetem. Rózsaszín orcák és még nedves bőr. A haja úgy a törölközőbe volt csavarva, ahogy a nők szokták. Meg kellett érintenem.

Az asztal és a kanapé közé támasztottam a gitárt. Aztán addig mentem felé, míg szinte összeértek a lábujjaink.

Egy vízerecske haladt lassan Macy torkától lefelé a duzzadó melleihez. Mintha a csábító könyörögne, hogy elkapják. Az ujjaim viszkettek, hogy kövessék ugyanazt a nyomot.

A szemeiben egy csipetnyi meglepettség volt. – Még játszol.

A hangja az arcára irányította a figyelmemet.

– Igen.

– Mi volt ez a dal?

– Perfect – válaszoltam.

Egy gyengébb férfi talán zavarba jött volna. A zenei ízlésem változatos. Johnny Cash. Aerosmith. Kid Rock. The Beatles. És nyilvánvalóan Ed Sheeran. Bár nem csak a szám dallama miatt játszottam. A szövege annyira emlékeztetett Macyre. Ahogy felnőttünk együtt.

Macy szemei felcsillantak a nevetéstől. Aztán a szája abba a mosolyba húzódott, amelyet annyira szerettem. – Ed Sheeran, mi?

Vigyorogtam és kihúztam magam. – Aha.

– Szeretem ezt a számot. –Képzeletbeli szöszöket piszkált a pólómon. – A hangod… ahogy énekled… ahogy játszod. Elfelejtettem, mennyire szerettem. – A vágyakozó szavak vallomásként peregtek le az ajkairól.

Ez a lány.

Sistergett közöttünk a levegő. Megállni látszott az idő.

Mély pír kúszott az arcára. – Elfelejtettem a pizsamámat és arra gondoltam, talán kölcsönvehetnék egy pólót.

Atyám, olyan imádnivaló.

– Attól tartok, mind koszos – mondtam komoly képpel.

A kirobbanó nevetése jobb volt bármilyen dallamnál.

Annyira rohadtul akartam őt.

– Van fogalmad róla, mit teszel velem?

A szemei az ajkaimra tapadtak. A nyelve hegyével megnyalta a saját alsó ajkát. – Mondd el.

– Csak rád tudok gondolni. – A kezem a haját takaró törölközőhöz mozdult, egy könnyed rántással eltávolítottam. A nedves tincsek lágyan a bőréhez csapódtak. –Megérintelek. Megcsókollak – átkaroltam. – Megízlellek.

Volt ennél sokkal több is, de ezek mind olyan szavak voltak, amiket még nem állt készen meghallani.

– Nash.

A francba!

Ahogy a nevemet mondta. Lélegzetelállítóan, minden betű tele olyan sok vággyal és szükséggel.

Ettől le akartam tépni a törölközőt a testéről. Széttárni a lábait, térdre ereszkedni és besüllyeszteni a nyelvemet a puncijába.

Vajon olyan édes íze lenne, mint emlékszem?

A tekintete lustán a számról a szemeimhez vándorolt.

– Csókolj meg – követelte halkan.

Lassan végigsimítottam a hüvelykujjammal az állkapcsán, mielőtt könnyedén áthúztam az alsó ajkán.

– Csak egy csók? –A hangom rekedt volt. – Ez minden, amit akarsz?

– Nem – válaszolta rögtön.

A begörbített mutatóujjammal felemeltem az állát, aztán lehajoltam és a számat az övére simítottam.

Egyszer. Kétszer. Incselkedtem vele.

A markába fogta a pólómat, közelebb húzott. Macy fogai az ajkamat horzsolták.

A nyelvem a szétnyílt ajkai közé süllyedt. A tenyereim közé vettem az arcát, elmélyítettem a csókot.

A számba nyögött, és én lenyeltem a hangot.

Fájdalom és szükség járt át. Másodpercekre voltam attól, hogy magam köré tekerjem a lábait és a falhoz támasszam, de nem akartam, hogy így játszódjon le.

A dugás ideje majd később jön el.

A szívem kalapált a mellkasomban, ahogy a homlokomat az övére ejtettem. Amikor már elég levegőm volt a beszédhez, gyengéden követeltem –Mondd el, mit akarsz, Bee? – A becézés, ahogy már évek óta nem szólítottam őt, mindkettőnk meglepetésére kicsúszott az ajkaim közül.

Macy beszívta a levegőt a gyerekkori beceneve hallatán és a jelentésétől, amit hordozott.

Amikor gyerekek voltunk, Macy rettegett a méhektől. Ha csak egy is volt a környéken, hátulról átkarolta a felsőtestemet, erősen megszorított és aztán a lapockáim közé nyomta a fejét, emberi pajzsként használva engem. Ahogy idősebbek lettünk, a félelmét kihasználtam a saját javamra. Néha elkiáltottam magam – Méh –, csak azért, hogy Macy a karjaim közé fusson. Még azután is, hogy rájött… akkor is a karjaimban kötött ki.

Az én Bee-m.

Amitől egykor félt, valami teljesen mássá vált. Szinte szentté.

Bocsánatkéréssé.

Könyörgéssé.

Megadásként lengetett fehér zászlóvá.

Ezt akartam.

Hogy megadja magát.

Ennek. Nekünk.

– Beszélj hozzám, Bee. Hallanom kell a szavakat.

Nem voltunk már gyerekek és nem volt szűz. Macy nekem adta azt az ajándékot, amikor tizenhét évesek voltunk. Még azelőtt, hogy összetörtem. Megesküdött, hogy sosem bocsát meg. Macy volt a lány, akit szerettem. Akin sosem jutottam túl, nem számít, milyen kurva keményen próbáltam.

Hallanom kellett, ahogy kimondja azokat a szavakat.

Hogy kitárja a szívét.

Hogy tudjam, teljesen benne van.

Ott álltunk, teltek a másodpercek, ugyanazt a levegőt szívtuk.

Amíg meg nem adta magát.

– Akarlak téged – suttogta, megrángatta a pamut szegélyét.

– Itt vagyok.

A törölköző leesett a testéről. A karjait lazán tartotta a teste mellett, és egymást néztük.

A csajom.

Pontosan azt adta, amire szükségem volt.

Ezúttal, én szívtam be a levegőt.

Macy meztelenül állt előttem, a csípőjén lévő csipkés anyagot kivéve. A mellbimbói megkeményedtek a hűvös levegőben.

Az önuralmam utolsó darabkája is megfeszült, elpattanással fenyegetett. De nem akartam elsietni. Kihasználtam az időt vele.

Krémes bőre könyörgött az érintésemért.

– Meseszép vagy, Mace. –Lassan végighúztam a hüvelykujjam érdes begyét félútig a szegycsontján a nyaka tövéig és aztán le a tökéletes mellei völgyéig.

Libabőrös lett.

A kezem lejjebb mozdult, a köldökéhez. Át a csípőjén, amitől a legapróbb mozdulatot tette. Csiklandós volt.

Hogy felejthettem el?

– Bármennyire is meg akarlak dugni itt, jobban akarlak az ágyamban. –A kezéért nyúltam és végigvezettem a folyosón.