42.- Epiógus1 - Epilógus 2

 

Negyvenkettedik fejezet

Nash

 

Fordította: Maya

 

Macy eljegyzési gyűrűje már vagy egy hete lyukat égetett az átkozott zsebemben. Törtem az agyamat, hogy kitaláljam a tökéletes módját a lánykérésnek. Azt akartam, hogy különleges és meghitt legyen. Egy történet, amit Macy évekig mosolyogva mesélhetne. A gyerekkorunkra és a közös emlékeinkre gondoltam. És hirtelen pontosan tudtam, mit fogok tenni.

Jason Bourne lopakodásával osontam ki Macy ágyából. Szombat reggel volt, és mivel neki nem kellett dolgoznia, hagytam aludni. A lehető legcsendesebben összeszedtem a ruháimat, és halkan becsuktam magam mögött Macy hálószobájának ajtaját. Megvártam, amíg a nappaliba értem, és felöltöztem. Aztán bementem a konyhába, hogy hagyjak egy üzenetet Macynek a kávéfőző mellett.

 

MACE,

NEM AKARTALAK FELÉBRESZTENI. TALÁLKOZUNK, MIKOR VÉGZEK A MUNKÁBAN.

SZERETLEK,

N

 

Kisiettem a bejárati ajtón, becsuktam magam mögött, és a kocsim felé vettem az irányt. Beindítottam a motort, és egész idő alatt kellemetlenül éreztem magam, amíg tolattam a kocsifelhajtóján. A kocsim olyan hangot adott ki, mint a Daytona 500 rajtja a verseny napján.

Munkába menet megálltam az élelmiszerboltban, hogy vegyek pár dolgot.

Amikor beértem dolgozni, Tucker már a pult mögött állt. Mivel hivatalosan csak negyedóra múlva nyitottunk, az előtér üres volt.

– Szia! – köszöntem neki.

Az ujjával felém intett. – Mi ez az arc?

– Milyen arc? – letettem a táskákat a pultra, és megtöröltem a kezemet a farmeromban.

– Mintha rossz mexikói kaját ettél volna egy sivatagi kiránduláson, és nincs hova szarni.

– Fogadok, hogy azt hiszed, vicces vagy.

Tucker félig megvonta a vállát. – Úgy tűnik, ez a közös álláspont.

– Holnap megkérem a kezét.

– Ez megmagyarázza a tekintetet. Mi lenne, ha elmondanád a terved, és én adnék néhány tanácsot?

Csatlakoztam hozzá a pult mögött, és átkutattam az egyik fiókot, ahol az irodai kellékeket és egyéb véletlenszerű szarokat tartottuk. Leghátul találtam meg, amit kerestem. Letettem Shayne neonrózsaszín körömlakkos üvegét a pultra Tucker mellé.

– Passz. Túl korán van még a Mondj igent a ruhára című műsorhoz, de biztosan találunk valami mást.

Megpöccintett engem. – Seggfej.

– Pont, mint te, tesó – visszadobtam a bontatlan lakkot a fiókba.

Az első ügyfelünk besétált az ajtón, és a következő néhány órában megállás nélkül folyt a munka.

Ebédidő körül lelassultak a dolgok, amikor Camryn megjelent Shayne-nel.

– Nash bácsi!

Felém tartott, én pedig felálltam, és kitártam a karjaimat, hogy elkapjam.

– Maki? Mit keresel itt?

Megszorította a nyakamat, én pedig odavittem, ahol Camryn volt.

– Szia, kismama! – Az oldalamra vettem Shayne-t, és megöleltem Camrynt. – Hogy érzed magad?

– Remekül. És te hogy vagy?

– Nem panaszkodhatok. Úgysem segítene rajtam – megböktem Shayne hasát. – Hiányoztam, ugye?

– Igen. És anya látni akarta apát.

Tucker bejött, én pedig letettem Shayne-t, hogy odamehessen hozzá.

– Apa.

Leguggolt, és a lánya a nyakába borította a karját.

– Azért jöttünk, hogy meglátogassunk pár percre. Hacsak nem vagy túl elfoglalt.

– A lányaimnak sosem vagyok túl elfoglalt – megszorította őt.

Egy kis féltékenységet éreztem, ahogy figyeltem az kommunikációjukat.

– Nash?

– Igen, főnök?

Tucker rám meredt. – Megtennéd, hogy néhány percig szemmel tartod Bogárkát? – a tekintete enyhén Camryn irányába fordult.

A padlóra szegezte a tekintetét, de arcát a legmélyebb pír festette.

Figyelemre méltó volt a visszafogottságom.

– Ne aggódj! Majd én tartom a frontot – Shayne felé fordultam. – Gyere, Maki! Van egy feladatom számodra.

– Értékelem – Tucker kézen fogta Camrynt, és magához húzta. Motyogott valamit, amit nem értettem, és becsukta az irodája ajtaját.

– Mi a dolgom, Nash bácsi?

– Először is, szeretném, ha figyelnél a pultra, amíg én felkapok néhány készletet – ültettem le a székre. – Ne mozdulj el arról a helyről!

– Rendben.

Bementem a kamrába, elhoztam, amire szükségem volt, és visszamentem Shayne-hez.

– Tessék – odaadtam neki a kalapácsot.

– Én is kalapálhatok valamit?

– Igen – beledobtam néhány Oreót egy több literes zacskóba, kipréseltem belőle a levegőt, és lezártam.

– Törd össze a kekszet a kalapáccsal, de ne túl erősen, különben hatalmas rendetlenség lesz belőle.

Shayne a zacskóra pillantott, amit letettem mellé a pultra, majd rám. Az ujját az ajkára tette, mintha mélyen elgondolkodott volna. – Nash bácsi, miért verem szét az Oreót? Úgy értem, ezek Oreók, és hacsak nem fagylaltra tesszük őket, ez elég barbárnak tűnik – elkerekedett a szeme, és az egész arca felragyogott.

– Van fagyi?

– Nem. Nincs.

– Ó! Szóval csak úgy össze kellene törnöm ezeket a sütiket, mint egy vadember? Értem.

– Tudod mit? A maradékot, amit nem verünk szét, hazaviheted magaddal.

Kinyújtotta a kezét, amiben nem a pusztító fegyverét tartotta. Beletettem a kezem az övébe, és megráztuk.

– Megegyeztünk.

A kölyök sok bajtól megkímélt.

Shayne a süteményeket püfölte, amíg én megnéztem magányos ügyfelünket. Hacsak nem voltak betévedők, kettő utánig semmi nem volt beírva.

Húsz perccel később, amikor Tucker és Camryn kiléptek az irodából, a nő haja kócos volt, és Tucker akkor sem tudta volna letörölni a vigyort az arcáról, ha megpróbálta volna.

Shayne morzsákra aprította a sütiket, ahogy kértem.

Tucker a feketére sült darabkákkal teli zacskóra mutatott. – Mi ez az egész?

– Nash bácsi vademberré változtatott.

– Nem is akarom tudni – tartotta fel a kezét Tucker.

Amikor a lányok elmentek, ebédet rendeltünk, én pedig feltakarítottam a rendetlenséget, amit Shayne és én csináltunk.

Munka után hazamentem, és kicseréltem az autót a furgonra. Meggyőződtem róla, hogy mindenről gondoskodtam, és Macyhez hajtottam.

Olasz fűszerek illata csapta meg az orromat, amikor beléptem.

Macy a tűzhely mellett állt a konyhában.

– Szia, kicsim – hátulról átkaroltam, ő pedig odahajolt hozzám.

– Jó illata van.

– Köszi. Milyen napod volt?

– Jó. És a tiéd?

– Sokkal jobb lett. A vacsora mindjárt elkészül, ha akarsz, menj zuhanyozni.

Adtam neki egy szemérmes csókot. – Rendben. Mindjárt megyek. – Elindultam, de visszafordultam, hogy teszteljem a helyzetet. Nem tudtam, hogy mik a holnapi tervei. – Arra gondoltam, hogy reggel elviszlek horgászni. Már egy ideje nem voltunk.

Beletörte a száraztésztát egy fazék forró vízbe. – J mama tudni akarta, hogy megtartjuk-e a vasárnapi vacsorát. Mondtam neki, hogy majd megkérdezlek téged. Mindkettőt megcsinálhatjuk.

– Ez nagyszerűen hangzik.

Macy lejjebb vette a lángot a spagettiszósz alatt. – Majd szólok neki.

– Nem tart majd sokáig – biztosítottam, és a fürdőszobába sétáltam.

Levettem a ruháimat, és kinyitottam a vizet. Ahogy a meleg vízsugár alatt álltam, Macyre gondoltam, és arra, hogy milyen lesz a közös életünk. Fájt, hogy mennyire szeretem őt. Ő volt a mindenem, és amíg csak élek, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy méltó férfi legyek hozzá.

 

* * * *

 

Figyelmemet az útra összpontosítottam, és megpróbáltam nem tudomást venni arról, hogy felgyorsult a pulzusom. A tenyerem olyan átkozottul csúszós volt; néhány percenként a farmerembe kellett törölnöm.

Macy elviteles bögrékben főzött nekünk kávét, én pedig felkaptam az enyémet, és ittam egy kortyot.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Igen. Miért?

– Nem tudom. Kicsit idegesnek tűnsz.

A francba!

– Nem. Jól vagyok. – Témát kellett váltanom, méghozzá gyorsan. – J. Mama elmondta, hogy mit készít vacsorára?

Macy mondott valamit, amit csak félig hallottam.

Megérkeztünk a horgászhelyre, és valami csoda folytán csak mi voltunk ott.

Kiszálltunk, és a furgon hátuljához sétáltunk.

– Tessék! – Odaadtam Macynek a botokat. Aztán felkaptam a hűtőtáskát, a csalitartályt és a takarót.

Együtt sétáltunk le a vízhez.

Megvárta, amíg én kiterítem a takarót.

– Köszönöm – leült, és megragadta a botját.

– Kérsz egy Dr. Peppert? – kérdeztem.

Mindig Dr. Peppert ittunk, amikor horgásztunk. Nem számított, hogy milyen napszak volt.

– Szeretnék egyet.

Hátat fordítottam és kinyitottam a hűtőtáskát. A szívem zakatolt, miközben vártam.

Hallottam a műanyag fedelet, ahogy Macy kinyitotta a tartályt. Aztán a nevetése ütötte meg a fülemet.

– Nash, miért van olyan szaga a csalinak, mint az Oreónak? Ó, Istenem! Azok gumigiliszták? – Teli szájjal felnevetett, aztán elhalt a jókedve. Beszívta a levegőt.

Amikor szembefordult velem, én már féltérdre ereszkedtem. Kivettem a bársonytasakot a kezéből, és belenyúltam, hogy kivegyem a kis fekete dobozt.

A szájához szorította a kezét, és könnyek csordultak végig az arcán, mielőtt kimondtam volna az első szót.

– Bee, egész életemben szerettelek. Már gyerekkorunk óta tudom, hogy feleségül foglak venni. Nem volt könnyű az utunk kicsim, de valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz. Te vagy az én világom. Amikor rád nézek, mindent látok, amire valaha is vágytam. Mindent, amiért érdemes küzdeni. Légy a feleségem! Gyere hozzám, Mace! És ígérem, hogy életem végéig teljes szívemből szeretni foglak.

Remegett a kezem, ahogy kinyitottam a dobozt, és odanyújtottam neki a gyűrűt.

– I... igen. Igen – a könnyek gyorsabban ömlöttek, mint ahogy ő le tudta volna törölni őket.

Az ujjára csúsztattam a gyűrűt, megfogtam az arcát, és gyengéden megcsókoltam, megízlelve a sós könnyeit.

Aztán felemeltem a levegőbe, és megforgattam, miközben ő felsikoltott örömében.

Elég hamar feladtuk a horgászatot. Figyelembe véve a csalihelyzetünket és azt a tényt, hogy valószínűleg úgyis elijesztettük őket. Miután összeszedtük a felszerelésünket, felpakoltunk és visszaszálltunk a furgonba.

Elkezdtem balra kanyarodni az autópályára, de Macy megállított. – Fordulj jobbra!

– Miért?

– Csak tedd meg! Mutatok neked valamit. – Előbányászta a telefonját a táskájából.

– Rendben – a város szélére hajtottam.

Amikor már úgy hét mérföldet megtettünk, Macy azt mondta: – Ott fordulj jobbra! – a szélvédőn keresztül rámutatott, majd a táskájában turkált, és elővett egy kulcscsomót.

Egy kanyargós mészkőútra kormányoztam. A végén egy gyönyörű téglaház állt a legalább öthektáros birtokon.

– Hűha! – mondtam, és leállítottam a motort. – Ez kinek a háza?

– A minap került a hirdetés az asztalomra. Gyerünk! Menjünk be! – Macy kiugrott a kocsiból.

Felnevettem, és utána rohantam. – Lassíts, asszony! Hol van a tűz?

Macy csillogó szemmel nézte végig a ház belsejét. Imádta, ez látszott rajta.

A belső térre ráfért egy friss festékréteg és néhány kisebb szépítő változtatás. Határozottan volt benne potenciál, de nagy volt.

Túl nagy csupán két ember számára.

Egy ilyen otthonhoz család kellett.

Körbesétáltunk odakint, és amikor megláttam a különálló garázsépületet, ugyanolyan csillogó szemmel néztem, mint korábban Macy.

– Mit gondolsz? Úgy értem, tudom, hogy nagy, de még mindig megtölthetnénk kiskutyákkal. És talán egy pár gyerekkel.

Magamhoz szorítottam. – Szeretlek, Bee. Ez tökéletes.

Elhúzódott. Boldog könnyek záporoztak lefelé az arcán. – Én is szeretlek, Nash. Nagyon.

Aztán elmosolyodott a kedvenc mosolyomra, arra, amire minden reggel fel akartam ébredni, amíg csak élek.

Epilógus

Macy

 

Fordította: Maya

 

Nyolc hónappal később

 

Camryn óvatosan átölelt. – Szeretlek, Macy, és nagyon örülök neked – könnyek csillogtak a szemében.

– Én is szeretlek. Most pedig hagyd abba, különben elsírom magam.

Megszorította a kezemet. – Pár perc múlva találkozunk.

Amikor az ajtó csendesen becsukódott mögötte, a tükörképemet bámultam a teljes alakos tükörben, és a kezemet a gyorsan zakatoló szívemre szorítottam.

A fehér ruhám testhezálló volt, a derekamnál bővebb, klasszikus és elegáns. Fátyol helyett egyszerű tiarát viseltem egy enyhe sminkkel. Megfogtam a nyakláncot, ami a jövendőbeli férjem nászajándéka volt. A lánc fehéraranyból készült, és egy méhecske medál lógott rajta. Imádtam, és mindent, amit jelképezett köztem és Nash között.

Halk kopogás hallatszott az ajtón.

– Csak egy pillanat – kiáltottam ki.

A sárga és fehér rózsákkal teli csokromért nyúltam.

Ez volt az. A nap, amiről kislánykorom óta álmodtam. Minden tökéletes volt.

Nashnek igaza volt. Eltartott egy darabig, mire apám beletörődött, de megtette. Bocsánatot kért mindkettőnktől, de ez nem volt ilyen egyszerű. Sok munkába került, hogy újraépítsük a kapcsolatunkat. Bonyolult volt, de megbocsátást és feloldozást nyújtottunk.

Apa végre annak az embernek látta Nasht, aki volt. Hűséges, kedves és megbízható. Méltó a lányához.

– Itt az idő – szólt apa az ajtó túloldaláról.

Kinyitottam, és a kezemet az övébe csúsztattam.

Belém karolt. – Gyönyörű vagy, Macy. Nash szerencsés férfi.

– Én vagyok a szerencsés, apa.

És az is voltam.

Epilógus

Nash

 

Fordította: Maya

 

Négy évvel később

 

– Apu, kapj el! – négyéves kislányunk, Ellie, a fenekét rázta, és végigrohant a hátsó udvaron.

A levegőt a grill illata járta át, és a mai nap tökéletes volt a kislányunk megünneplésére rendezett partira.

– Gyerünk, kicsim! Majd én vigyázok a hamburgerekre – bíztatott Macy.

– Egy perc – hátulról átkaroltam a domborodó pocakját, és a fejére támasztottam az államat, miközben Ellie felé bámultunk. – El tudod hinni, hogy már eltelt két év?

– Nem tűnik annyinak.

– Ap-paa. El kell kapnod!

– Mikorra kell mindenkinek itt lennie?

Macy hátrahajtotta a fejét, hogy rám nézzen. – Úgy harminc perc múlva.

– Mindjárt jövök – adtam egy szemérmes csókot a szájára, mielőtt Ellie felé rohantam. – Jövök – kiáltottam át a gyepen.

Nevetésének dallamos hangja megcsapta a fülemet, és megmelengette a szívemet.

A karjaimba vettem, és megcsiklandoztam a hasát.

– Apu, ez csikiz. Hagyd abba! – kuncogott és vonaglott.

Letettem, ő pedig felvette a pozícióját, készen arra, hogy elmeneküljön.

Ezért csípőre tettem a kezemet, és feltettem a kérdést, amit tudtam, hogy már nagyon vár: – Tudod, milyen nap van ma?

Átszökdelt a füvön, a kacagása a nyomában lebegett a levegőben.

Utána eredtem, és amikor elég közel értem, újra felkaptam. – Ma van az örökbefogadás-nap.

Az arcomra tette a kezét. – Mert megkaptál engem.

– Így van – Ellie örökbefogadását két évvel ezelőtt véglegesítették, és ma ünnepeltük az örökbefogadás-napot.

– És én is megkaptalak téged.

– Hát persze. Menjünk anyuciért!

– Rendben. Később játszhatunk?

– Igen, és az unokatestvéreid is hamarosan itt lesznek.

A levegőbe emelte a karját, és megrázta kis öklét. – Annyira izgatott vagyok.

Megcsókoltam Ellie feje búbját, és letettem.

A lányunk átkarolta a feleségem lábát. – Anyu, megvagy!

– Hát persze, Ellie Blue – kisimította szőke haját az arcából. – Szeretnél segíteni tálcára tenni a sütiket?

– Igen. Mert sütik.

Határozottan átragadt rá valami Shayne-ből.

Megfordítottam a hamburgereket a grillen, és a birtokunkon át a tölgyfára bámultam, amit Lucas emlékére ültettünk. Macy és én végül ajánlatot tettünk a házra, amit aznap néztünk meg, amikor megkértem a kezét. Imádtunk itt lenni. Békés volt, és rengeteg helyünk volt a gyarapodáshoz, ami jó volt, mivel Macy majdnem nyolc hónapos terhes volt. Nem terveztük, és az elején mindketten nagyon féltünk. De itt voltunk, és mind Macy, mind a baba egészséges volt.

Káosz alakult ki, és én a zaj felé fordultam. A gyerekek kiözönlöttek a hátsó ajtón, őket követte J. Mama és Macy szülei. Tucker jött hátul, egy-egy üveg sört cipelve mindannyiunknak.

– Gondoltam, jól esne egy hideg ital.

– Kösz, tesó.

Miután lecsavartuk a kupakokat, összekoccintottuk az üvegeket, és nagyot húztunk belőlük.

Macy és Camryn chipses zacskókat és feldarabolt zöldségeket cipelve jöttek ki. Letették az ételt a piknikasztalra, és mellénk álltak.

Átkaroltam Macy derekát, Tucker pedig közelebb húzta magához Camrynt.

Néztük, ahogy a gyerekeink játszanak a nagyszüleikkel, és ez volt azon ritka pillanatok egyike, amikor az ember hátralép, hogy mindent magába szívjon.

– Az élet gyönyörű – mondtam ki hangosan a gondolatot.

Tucker ismét összekoccintotta az üvegét az enyémmel. – A pokolba is, az.