30.-31.-32. Fejezet

 

Harmincadik fejezet

Nash

 

Fordította: Mandy

 

Már órák óta hazaértem a munkából és Macy naplója, amit azóta kerültem, ugyanazon a helyen volt, ahol múlt éjjel hagytam. Töltök magamnak egy kis whiskey-t, beviszem a nappaliba és leülök a fotelbe. A tekintetem a kezemben lévő pohárról a naplóra siklik, majd vissza.

Macy azt hitte, hogy valahogy a szavai lesznek a kulcs. Hogy ezáltal végigcsináljuk és kiérünk a túloldalon, de én nem vagyok biztos benne, hogy ez lehetséges.

A whiskey-be bámultam véreres szemekkel, ami inkább alváshiánynak volt köszönhető, mint az alkoholfogyasztásnak. Percek teltek el, mire a számhoz emeltem a poharat. Az ital lecsúszott a torkomon, sima volt és meleg, de üres maradtam.

A saját dühöm csapdájába estem, és nem számított, hogy hány szavát olvastam Macynek, hány whiskey-t ittam meg, vagy hogy milyen keményen ütöttem a kibaszott bokszzsákot, nem tudtam túllépni rajta.

Ki voltam akadva magamra és a helyzetre. Kurvára dühös voltam a világra. És olyan kibaszottul fájt, hogy alig kaptam levegőt.

Az egyetlen dolog, ami kicsit változott, a Macy iránti dühöm. Miután olvastam a szavait, bepillantást nyertem a fejébe, elkezdtem megérteni, miért tette, amit tett.

Valahol a távolban mennydörgött. A kinti vihar hasonlított a bennem forrongóval. Ki kellett jutnom a fejemből. Hogy belefeledkezzek valamibe.

Durr.

Durr.

Durr.

Felkeltem a fotelből a whiskey-vel a kezemben és az ajtóhoz mentem. Felkapcsoltam a kinti világítást, elfordítottam a gombot és kinyitottam az ajtót, Macyt találva a túloldalon.

Váratlanul ért a látványa.

Haja végéből víz csöpögött. A pólója az idomaira tapadt.

Őt bámulva rájöttem, hogy nem akarok belefeledkezni valamibe. Inkább bele akarok temetkezni valakibe.

És ez a valaki Macy.

– Mit keresel itt?

Anélkül, hogy megvárná, hogy behívjam, átbújt a karom alatt és belépett a lakásba. – Látni akartalak.

– Ez minden? – Becsuktam az ajtót és utánaindultam, visszaültem a fotelbe.

– Nem.

– Akkor, miért vagy itt?

– Tudnom kellett, hogy rendben vagy.

– Jól vagyok.

– Olvastad, ugye? – kérdezi halkan.

Meredten nézem a poharamat. – A nagyját.

– Utálom, hogy szenvedsz és aggódtam miattad. Beszélnünk kéne.

Beszélni.

Ez volt az utolsó dolog, amit tenni akartam.

Harmincegyedik fejezet

Macy

 

Fordította: Mandy

 

Vártam, hogy Nash mondjon valamit… bármit. Nem volt jól, és nem tudtam, hogy hozhatnám helyre vagy javíthatnék rajta.

Hideg futott végig rajtam és az egész testem libabőrös lett.

Szükségem volt egy törölközőre és úgy tűnt, Nashnek is kellett egy perc.

– Mindjárt jövök. – Ledobtam a táskámat a padlóra és végigsétáltam az előtéren, keresztül a hálószobáján egyenesen a fürdőszobába.

A törölközős szekrény egy nyikorgással kinyílt. Benyúltam egy törölközőért és megtöröltem magam, amennyire tudtam. Miután kicsavartam a felesleges vizet a hajamból, a törölközőt a pulton hagytam és beléptem Nash hálószobájába, pont mikor ő is betoppant a helyiségbe.

Olyan erővel tette le a poharát a komódra, hogy eltört az üveg és felém iramodott.

Léptem egyet hátra, aztán még egyet, míg a hátam nekinyomódott a nyitott fürdőszobaajtónak.

Tenyereit a fejem két oldalán az ajtófélfának támasztotta, így bezárva engem. – Nem akarok beszélgetni.

Kiszáradt a szám. – Ha nem akarsz beszélgetni, mit akarsz?

Vihar tombolt a szemeiben – dühös, intenzív és mindent felemésztő.

– Olyan mélyen akarom beléd temetni a farkamat, míg már csak te leszel az egyetlen dolog, amit érzek.

Kézzelfogható vágya meggyújtotta a vágyam kanócát.

Azért jöttem ide, hogy harcoljak érte. Ha a testem az, amire szüksége van, így adhatok neki egy kis békét, hogy elűzzem a démonjait, akkor boldogan megadom neki. Később még lesz idő szavakra.

– Akkor tedd meg.

– Nem leszek gyengéd.

– Kibírom.

Kezeivel belemarkolt a vizes hajamba, durván meghúzta, úgy igazította a fejemet, hogy megfeleljen neki. Ajkai lecsaptak az enyémre. Nyelvével támadta a számat egy büntető csókkal.

Szappan illata volt, whiskey és elfojtott érzelmek íze.

Mindet akartam.

A szomorúságát.

A dühét.

Az éhségét.

Nash kezei a pólóm szegélye felé siklottak. Áthúzta a fejemen a nedves textilt aztán a nyakamra tapasztotta a száját. Ujjai a melltartómmal babráltak, miközben csipkedte és szívta a bőrömet. A pántokat lehúzta a karomon, azután a szája visszatért az enyémre, addig csókolt, míg a tüdőm levegőért kiáltott.

Kétségbeesetten, hogy egy pillanatra levegőhöz jussak, eltoltam meztelen mellkasát.

Ziháló lélegzetvételünk hangja betöltötte a köztünk lévő centimétereket.

Fogva tartottuk egymás tekintetét.

– Olyan kurvára ki vagyok akadva, Bee.

– Tudom.

– Nem akarlak bántani.

Nem a szívemről beszélt.

Tenyerembe fogtam az arcát. – Nem fogsz. Nem vagyok üvegből. Használd a testem. Fogj mindent, amit érzel, és add nekem. Hadd segítsek!

Nash levette a kezeimet az arcáról és egyik kezével a csuklóimat a fejem fölé szegezte, a másikkal pedig megfogta a mellemet. Kőkemény bimbómat ujjai közé csippentette, és mikor felsikkantottam, száját az enyémre tapasztotta, lenyelve a hangokat.

A sliccéhez nyúltam, érezni akartam, milyen kemény, de Nashnek más ötlete támadt.

Hátralépett. – Vetkőzz.

Habozás nélkül a farmerom derekára tettem a kezem. A nadrágom közel sem volt olyan nedves, mint a pólóm, de azért némi erőfeszítésembe került, mire lehámoztam magamról. Kiszabadítottam magam és félrerúgtam a farmert.

Nash minden mozdulatomat figyelte. Levettem a bugyimat és reméltem, hogy kicsit méltóságteljesebben sikerült, mint másodpercekkel ezelőtt.

Kéjtől vágyittas tekintete végigsiklott rajtam, ahogy ott álltam előtte meztelenül.

Térdre vetődött és végigsimított a puncimon az orrával. – Az illatod kurvára bódító. – Kérges kezeit végigfuttatta a lábamon, fel a belső combomig. – Nyisd szét nekem.

Szétterpesztettem a lábaimat.

Hüvelykujjával szétválasztotta a szeméremajkaimat és lapos nyelvét végighúzta nedves középpontomon. Megmarkoltam a vállait, ujjaimat a bőrébe vájtam, mikor a nyelve hegye a csiklómon körözött.

– Ó, Istenem!

Már olyan régen volt, és már elfelejtettem, milyen ügyes volt a nyelvével. Kezdtem szétesni és nem tudtam, meddig bírok még állva maradni.

Megragadta a térdemet és a válla fölé húzta.

Egyik kezemmel a haját markoltam, a másikkal szorosan fogtam a kilincset, hogy egyensúlyban maradjak.

Borostája súrolta a combom belső oldalát, ahogy arcát a lábaim közé temette.

Nyalogatta. Harapdálta. Szívta. Úgy falta a puncimat, mintha ki lett volna éhezve rá.

– Igen! Istenem! Igen! Még!

Közel voltam. Nagyon közel.

Aztán elvette a száját.

A lábamat visszatette a padlóra és Nash felállt, szája centikre volt az enyémtől.

– Miért álltál meg?

– Csak. – Mindössze ennyi volt a magyarázat.

– Nash. Kérlek! Szükségem van rá – könyörögtem.

– Nem. – Birtokba vette a számat.

Erotikus volt a saját ízemet érezni a nyelvén.

Megszakítottam a csókot. – Hogy érted, hogy nem?

Belém csúsztatta két ujját. Aztán lassan visszahúzta őket, szándékosan kihagyva azt a pontot, ami sajgott az érintéséért.

Beharapta az alsó ajkamat.

– Akkor fogsz elmenni, ha én is készen állok rá, és ha elélvezel, az akkor lesz, ha a farkam benned van.

A szavaira még nedvesebb lett a puncim.

Harminckettedik fejezet

Nash

 

Fordította: Mandy

 

– Az ágyba – mondtam neki és hátraléptem, teret engedve Macynek a mozgáshoz.

Figyeltem, ahogy elsétál. A háta, a vállai és a feneke piros volt, ahol nekinyomtam az ajtónak.

A beszélgetés majd később jön. Most arra volt szükségem, hogy megdugjam.

A farkam kemény volt és feszült a farmerom szorításában. Teljesen levetkőztem és átszeltem a teret, ami elválasztott Macytől.

Kivettem egy óvszert a fiókból, felhúztam a farkamra és megálltam az ágy lábánál, hogy befogadjam a látványát.

Kibaszott gyönyörű látvány volt. Vörös haja úgy terült szét a párnáimon, mint a futótűz lángjai. Lábai szétvetve, a puncija nedves és várakozó.

Felmásztam a matracra és elhelyezkedtem felette, a farkam a bejáratánál várt, tekintetünk fogva tartotta a másikét. – Nem lesz több titok köztünk, Bee. – Egyetlen lökéssel mélyen belemerültem a forróságába és megálltam. – Ígéred meg!

– Áááá. Ígérem.

Megcsókoltam a száját és ringatóztam benne, elvettem, ami mindig is az enyém volt. Majd megmarkoltam a csípőjét és büntető ütemet diktáltam.

– Igen! Keményebben!

Belécsapódtam újra és újra. Macy már közel volt, de úgy döntöttem, hogy még elnyújtom. Kihúzódtam és úgy ő nézett ki, mint aki a szakadék szélén van.

– Nash, kérlek! Hadd élvezzek el!

– Nemsokára. – Elmozdultam, hagytam egy kis teret köztünk. – Fordulj a hasadra és hajlítsd be a térdedet.

Olyan pozícióba került, amiben a tökéletes feneke az égnek állt.

Visszairányítottam a farkamat a nyílásához és beledöftem magam.

Ki és be. Gyorsan és keményen. Míg már izzadtság borította a testünket és Macy kiáltásai visszhangoztak a falakról.

Megragadtam Macy haját, a csuklóm köré tekertem és a szabad kezemmel átöleltem. Megkerestem a csiklóját, hüvelykujjamat rányomtam és másodpercekkel később Macy felrobbant, mint egy bomba.

Meleg, nedves puncija szorítóbilincsként fogta a farkam, a saját megkönnyebbülésem egy ordítással tört ki belőlem.

Zihálásunk hangja betöltötte a szobát, és amikor kihúzódtam, Macy az ágyra omlott.

– Ez csodálatos volt.

– Fájdalmat okoztam?

– Nem.

Kételkedtem abban, hogy elmondaná, ha így is volt.

– Jó. Mindjárt jövök.

Lemásztam az ágyról és a fürdőbe mentem tisztálkodni.

Macy rám szegezte a tekintetét, ahogy visszasétáltam a hálóba.

Felvettem egy kosárlabdás rövidnadrágot és leültem az ágy szélére. – Jól vagy? – kérdeztem tőle.

– Azt hiszem. – Magára húzta a takarót és közelebb húzódott hozzám. – És te jól vagy?

Nem.

Igen?

A fene se tudja.

– Sok volt, Macy. – Fordultam felé.

– Tudom. Túl fogunk jutni rajta, Nash. Meglátod.

– Honnan tudod ilyen biztosan?

– Mert még nincs vége. Mert, ha szeretsz valakit, akkor harcolsz érte. Megrohamozod a pokol kapuit is, hogy megöld a démonjait.

Szavai a levegőben lógtak.

– Ez a terved, Mace? Hogy harcolj értem? Miattam megrohamoznád a pokol kapuit?

– Megtennék bármit, bármibe is kerül.

Szeretett engem és én is szerettem őt, de nem tudtam, hogy egyedül a szerelem elég-e.

– Hozok valamit inni. Kérsz valamit?

– Bármi jó lesz – felelte.

Felálltam és a konyhába mentem. A fejem egy kibaszott káosz volt, elvesztem a gondolataimban, miközben bámultam ki az ablakon. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, mikor hátulról karok öleltek át.

– Kölcsönvettem egy pólót. Remélem nem bánod.

– Egyáltalán nem.

Néhány hosszú percig egyikünk sem szólalt meg.

Macy arca a lapockáim között pihent és szorosabban ölelt, mintha megpróbált volna engem a helyemen tartani.

– Hétfőn született. Alig egy héttel Hálaadás előtt.

Meleg lélegzete végigsimított a bőrömön és a levegő a tüdőmben rekedt, ahogy arra vártam, hogy folytassa.

– Mikor bementem a klinikára egy nappal előtte… miután rájöttem, hogy meghalt… elmondták, mire számíthatok. Azt mondták, hogy beindítják a szülést és különböző gyógyszerekről beszéltek, amiket kapni fogok, és hogy mi fog történni utána.

Minden egyes szótag, ami elhagyta a száját, egy kés volt, ami a zsigereimbe vájt.

– Senki nem figyelmeztetett a csendre. Tudtam, hogy nem fog felsírni. Persze, hogy tudtam. De nem voltam f-felkészülve r-rá. – Elakadt a hangja. – A csend… olyan kibaszott hangos volt.

Megfordultam és a karomba húztam őt. – Annyira sajnálom, bébi.

Könnyei áztatták a mellkasomat.

– Letisztították és bebugyolálták egy plédbe. És mikor a kezembe adták őt… Istenem, Nash, pont úgy nézett ki, mint te.

Gombóc nőtt a torkomban és kurvára próbáltam lenyelni, hogy elmúljon. Nem voltam ott neki akkor. Ez volt az esélyem, hogy jóvátegyem, de belül haldokoltam.

Megpusziltam Macy feje búbját és a hajába beszéltem. – Úgy nézett ki, mint én? – A szavak majdnem kettéhasítottak.

Hátrahúzódott és bólintott. – Nagyon.

Megszorítottam a kezét és bevezettem a nappaliba. Leültünk és mikor rám nézett, újabb könnyek gördültek le az arcán.

– Mutatni akarok neked valamit.

Felállt, odament az ajtóhoz, majd egy kis fotóalbummal tért vissza, amit átnyújtott nekem.

Haboztam, nem voltam biztos benne, hogy készen állok rá.

– Minden rendben, Nash. – Az oldalamhoz bújt és kinyitotta a könyvet.

Lucas egy kék takaróba volt burkolva és a fejét a legkisebb sapka takarta, amit valaha láttam. Könnyek árasztották el a szememet, amikor az ujjamat végighúztam a pici arcán. Szúró fájdalom égette minden porcikámat.

Elvesztettem a könnyek elleni harcot, végigfolytak az arcomon. – Igazad van. Úgy nézett ki, mint én. – Szavaim inkább egy suttogás volt.

Macy kivette az albumot a kezemből és félretette, majd az ölembe kucorodott. Átkarolta a nyakamat, én pedig magamhoz szorítottam őt és hozzátapadtam, mint egy erődítményhez. Elsuttogott bocsánatkérések hagyták el mindkettőnk ajkát. És most először, együtt gyászoltuk a fiúnkat.