Macy
Fordította: Maya
Mintha
órák teltek volna el, ahogy a kanapéján ültünk, egymásba kapaszkodva, miközben
belefulladtunk a közös fájdalmunkba.
Végül
Nash a testünket egymáshoz szegezte, így a háta a kanapé karfájának támaszkodott,
én pedig a hátamat a mellkasának támasztva a lábai közé kuporodtam. A takaróért
nyúlt, és betakart minket vele.
Hosszú
ideig egyikünk sem szólt semmit.
– Most
már minden értelmet nyert.
– Hogy
érted ezt? – kérdeztem.
– Az
első évben... soha nem jöttél haza, se hálaadásra, se karácsonyra.
– Mielőtt
hazajöttem volna hálaadásra, azt terveztem, hogy felhívlak, hogy meséljek neked
a babáról. Azt akartam, hogy előbb legyen alkalmunk beszélgetni. Aztán úgy
gondoltam, hogy elmegyünk és megbeszéljük a szüleimmel. Amikor nem volt miről
beszélni... a hazajövetel már több volt, mint amit kezelni tudtam.
– Ezért
nem mondtad el nekem soha, ugye?
– Igen.
Értelmetlennek tűnt elmondani neked. Csak fájdalmat okozott volna neked, nekem
pedig elég nehéz volt mindent feldolgoznom – megbillentettem a fejem, hogy
ránézzek. – Ha életben maradt volna, semmiképp sem tartottam volna távol tőled.
Összefűztem
az ujjaimat az övével, és keresztbe tettem a karjainkat a hasamon.
– Egy
család lettünk volna, Bee. Nemcsak azért, mert ez lett volna a helyes, hanem
azért is, mert szerettelek.
– Tudom
– még szorosabban bújtam hozzá. – Ahogy telt az idő, bűntudatom lett, mert volt
ez a szörnyű titkom. Ezért próbáltam valamiféle távolságot tartani köztünk, és
minél többet voltam körülötted, annál inkább árulásnak éreztem. Nem akartalak
megbántani, de az sem volt alternatíva, hogy ne mondjam el neked. Nem, amikor a
dolgok elkezdtek történni köztünk. Soha nem akartam, hogy úgy tudd meg, ahogyan
megtudtad.
– Azon
a hétvégén, amikor velem maradtál, megpróbáltad elmondani, de nem engedtem.
– Rávehettelek
volna, hogy meghallgass, de gyáva voltam, és te a tudtodon kívül haladékot
adtál nekem.
– Soha
többé ne mondj ilyet! – megcsókolta a fejem tetejét.
– Mit
ne mondjak?
– Te
nem vagy gyáva. Egyáltalán nem. Te vagy az egyik legerősebb, legmakacsabb
ember, akit valaha ismertem.
– Köszönöm,
hogy ezt mondod. A hétvégén, amikor veled maradtam...
– Igen?
– Volt
egy szörnyű rémálmom.
– Emlékszem.
Nem akartál beszélni róla. Lucasról? – a hangja szelíd volt, hiányzott belőle a
vádaskodás minden jele.
– Olyasmi.
Meséltem
neki a szörnyű álmomról és az üres bölcsőkről.
– Bee...
Bárcsak beszéltél volna velem.
– Tudom.
El kellett volna mondanom neked.
Csend
lett közöttünk.
Egy kis
idő múlva Nash megszólalt: – Kérdezhetek valamit? – végigsimított a
hüvelykujjával az ujjbegyemen.
– Persze.
– Mi
történt?
Ez volt
az egymillió dolláros kérdés, és a félelmek gyökere, amelyeket még ki kellett
mondanom.
– Méhen
belüli magzati elhalás – így hívják.
– Tudják,
hogy miért? Újra meg fog történni?
– Néha
az orvosok pontosan meg tudják határozni az okokat, de gyakran nem. Engem több
orvos is biztosított arról, hogy a kiújulás aránya rendkívül alacsony. Ami
Lucasszal történt, orvosi szempontból megmagyarázhatatlan. De nincsenek
garanciák. A gondolat, hogy eljutok idáig, és elveszítek még egy babát... Nem
tudom, hogy még egyszer túl tudnám-e élni.
– Ez
érthető.
– Nem
tudnék még egyszer keresztülmenni ezen.
– Ott
kellett volna lennem melletted – a hangja annyira tele volt sajnálattal;
majdnem elakadt a lélegzetem.
– Ne
csináld ezt!
– Ez
az igazság. Egyedül voltál, és ez az én hibám.
Az
egész testem megfeszült. Szétválasztottam a kezeinket, és megmozdultam, így
vele szemben voltam, miközben lovaglóülésben ültem az ölében. A póz kissé
kényelmetlen volt, de a következő szavak, amelyek elhagyták a számat, olyanok
voltak, amelyeket hallania kellett.
A
tenyeremet az arca két oldalán tartva, és a szememet az övére szegezve,
elmondtam neki az igazságot. – Nem a te hibád volt.
– Ha
én nem...
– Nem
– az egyik ujjamat az ajkaira helyeztem, hogy elhallgattassam. – Nem a te hibád
volt, Nash. Egyik sem. Az egész Becca dolog, bármennyire is elcseszett volt...
azt hitted, hogy azt teszed, ami nekem a legjobb. Sok éven át hibáztattam magam
és téged, de Lucas elvesztése nem volt senki hibája. Megtörtént volna, bármit
is teszünk.
Megmozdult
az ajka, de én csak megráztam a fejem.
– Amikor
valami szörnyűség történik, az emberek magyarázatot keresnek. Ez az emberi
természet. Igazolni kell, értelmet adni a tragédiának. Szükségünk van valakire
vagy valamire, akit vagy amit hibáztathatunk, holott az igazság az, hogy néha a
szörnyű dolgok csak úgy megtörténnek. Nincs benne összhang vagy értelem.
Közelebb
hajoltam, és az ajkaimat hosszú csókban az övéhez szorítottam. – Nem a te hibád
volt – suttogtam a szájára. Aztán visszahúzódtam, hogy ránézzek, és
nyomatékosítottam. – Nem. A. Te. Hibád.
A
tenyere közé szorította az arcomat. – Nem is a tiéd – megcsókolt, lassan és
mélyen, nyelvét az enyémmel összefonva.
Homlokunkat
egymáshoz szorítva, ajkait egy hajszálnyira az enyémtől, azt mormolta: – Bee?
– Hmm?
– Sajnálom.
Kurvára sajnálom.
– Én
is.
– Szeretlek.
A
szívem hatalmasra duzzadt. – Én is szeretlek.
Megragadta
a combomat, és felemelt, hogy a lábát a padlóra tehesse. Aztán megigazított az
ölében, közelebb húzva egymáshoz a testünket. Az egyre vastagodó farka a
középpontomnak feszült.
– Gyere
hozzám!
Felnevettem.
– Mi?
– Gyere
hozzám! – ismételte meg.
– Te
megőrültél.
– Miattad.
Ajkaink
újabb csókban találkoztak. Ezúttal sokkal forróbb és kétségbeesettebb volt. A
szájába nyögtem, és hozzá dörgölőztem.
Nash
felállt.
A
lábaim szorosan köréje fonódtak, amikor visszavitt a hálószobájába, és
lefektetett az ágyra.
Levette
a rövidnadrágját, majd lehúzta a pólómat.
Gyönyörű
mosoly ragyogott az arcán, amikor észrevette, hogy milyen fehérneműt
választottam.
– Annyira
rohadtul imádnivaló vagy, tudod?
Az ő bokszeralsóját
viseltem, amit háromszor kellett letekernem, hogy a csípőmön maradjon. Nash
lecsúsztatta a lábamról, és a padlóra dobta.
Az
éjjeliszekrényhez nyúlt, de a szavaim megállították.
– Védekezek.
Néhány éve szurit kapok.
Korábban
titkoltam előle az igazságot. Most minden titok kiderült, és nem akartam, hogy
bármilyen akadály közénk álljon.
– Igen?
Az
arckifejezéséből tudtam, hogy nem a fogamzásgátlóval kapcsolatban kér
megerősítést.
– Igen.
Belém
mártotta az ujját, és felnyögtem az érintésre.
– Teljesen
eláztál.
– Akarlak.
– Megkaptál.
Nash
fölém magasodott, a farkát a bejáratomhoz vezette, és lassan belém tolta, hogy
aztán félúton megálljon. – Ne mozdulj! – sziszegte az összeszorított fogain
keresztül.
A
kezünket összekulcsolva, ujjainkat összefonva, teljesen belém nyomult.
A
szemei az enyémbe fúródtak. – Szeretlek, Bee. Mindent megteszek, hogy soha
többé ne bántsalak. Esküszöm.
– Én
is szeretlek.
Lábaimmal
körbefontam a csípőjét, miközben ő elkezdett bennem ringatózni.
Egy
háború után, a közös összetörtség csatamezején kezdtünk gyógyulni.
* * * *
A
napfény bekandikált a függönyön keresztül, ahogy ébren feküdtem Nash karjaiban.
A végtagjaink összekuszálódtak, és a testem olyan helyeken fájt, amelyekről már
elfeledkeztem. Újra és újra megkapott, amíg mindketten meg nem adtuk magunkat a
kimerültségnek.
Évek
óta először kaptam levegőt. Ott voltam, ahová tartoztam.
– Ébren
vagy? – a hangja szexi és az álomtól karcos volt.
– Igen
– simultam hozzá. – Úgy tűnik, valaki más is ébren van.
– Dörzsöld
hozzám tovább a fenekedet, és meglátjuk, mi történik.
– Ez
fenyegetés?
Vastag
farka a hátsómhoz simult, miközben elhúzta a hajamat a nyakamról, és a fülemhez
tapasztotta az ajkait. – Ez egy kibaszott ígéret – suttogta.
Macy
Fordította: Maya
A fejem
Nash mellkasán pihent, miközben a karjaiban tartott. A délelőtt nagy részét az
ágyban töltöttük, bepótolva az elvesztegetett időt, és még egy kicsit többet
is.
– Jól
vagy? – kérdezte.
– Még
annál is jobban.
– Én
is – szorosabban ölelt.
Megkordult
a gyomrom, és a meleg nevetése betöltötte a szobát.
– Éhes
vagy?
Ujjbegyeimmel
végigsiklottam a mellkasán lévő szőrszálakon, végig az edzett és lapos hasán,
majd vissza. – Egy kicsit.
– Megnézhetem,
mi van a konyhában, vagy elmehetnénk reggelizni.
– Mi
lenne, ha lezuhanyoznál, amíg én étel után kutatok? – javasoltam.
Erős
volt a vágy, hogy még egy kicsit a buborékunk biztonságában gubózzunk.
Az
ajkán kéjes vigyor játszott. – Vagy zuhanyozhatnánk együtt.
Az izmaim
elfáradtak, és a testem túlságosan is fájt ahhoz, hogy elfogadjam az ajánlatát.
– Bármilyen csábítóan is hangzik, inkább máskor.
– Mi
van, ha megígérem, hogy nem nyúlok hozzád? – Nash átfordult, és egy szemérmes
csókot nyomott a számra.
Én
pedig felnevettem. – Javíthatatlan vagy. Én pedig éhen halok.
– Esőnap.
A nekrofília nem igazán az én világom.
– Hála
Istennek!
Lemászott
rólam.
Kicsúsztam
az ágyból, felvettem egy pólót, és felkaptam Nash egy másik bokszeralsóját. – Ne
tartson túl sokáig, különben nélküled eszem.
Gonosz
vigyort villantott. – Csak rajta! Én majd téged eszlek meg.
– Olyan
bunkó vagy.
– De
te szeretsz engem.
Keresztülsétáltam
a padlón, és visszafordultam felé, amikor a hálószoba ajtajához értem. – Jobban,
mint gondolnád.
Nem
vártam meg Nash válaszát, mielőtt elindultam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt,
és találtam négy tojást, egy fél zacskó édespaprikát, némi cheddar sajtot és
két szelet maradék főtt szalonnát. A kis kamrában egy hagymára és két krumplira
bukkantam, amelyek jók lesznek, amint lesikálom róluk a kis csírákat. Egy terv
kezdett összeállni a fejemben.
Amikor
Nash húsz perccel később bejött a konyhába, a reggeli már majdnem elkészült.
– Finom
illata van – ahogy a tűzhelynél álltam, hátulról átkarolt, és csókot nyomott a
nyakam és a vállam találkozásának pontjára.
– Kösz.
A kávé elkészült, ha kérsz belőle – elzártam a tüzet a krumpli és a hagyma
alatt. Aztán befejeztem a tojás főzését.
Elengedett
és a szekrényhez ment egy bögréért. – Kérsz egy csészével?
– Már
csináltam magamnak egyet – mindkettőnknek megfogtam egy-egy tányért, majd rájuk
halmoztam az ételt, mielőtt leültem az asztalhoz. – Hozol villákat?
– Persze.
Az
evőeszközös fiók zörgött, ahogy kirántotta. A kávéval és az evőeszközökkel a
kezében leült velem szemben.
Figyeltem,
ahogy Nash egy villányi adagot emelt a reggelijéből a szájába. Miután lenyelte,
azt mondta: – Nagyon finom. El sem hiszem, hogy csak úgy összedobtad.
Megpirítottam
néhány édes paprikát, beledobtam a felaprított szalonnát, beleöntöttem a
felvert tojást, és sajtot szórtam a tetejére. Ezzel nem jutottam volna be a
Food Networkre, de finom volt.
– Köszi.
Kényelmes
csend töltötte be a levegőt, miközben ettünk.
Néhány
perc múlva Nash megszólalt: – Tudod, nem vicceltem.
Kérdőn
felhúztam az egyik szemöldökömet. – Mivel kapcsolatban?
– Amikor
azt mondtam, hogy gyere hozzám feleségül.
A
villám megállt a levegőben. – Nash, miről beszélsz?
– Azt
mondom, hogy feleségül akarlak venni.
A
villám csörömpölt, ahogy a tányérom szélére tettem. – Össze vagyok zavarodva.
Megkéred a kezem? Mert meg kell mondanom, hogy a módszereden még dolgoznod
kell.
Elvigyorodott.
– Ebben a pillanatban? Nem.
Nem
voltam biztos benne, hogy megkönnyebbültem vagy csalódott voltam. Felvettem a
villámat, felnyársaltam néhány hasábburgonyát, és a számba dugtam.
Nash
várakozóan figyelt, felmérve a reakciómat. – Mace... mondj valamit!
Nagyot
nyeltem, és letettem az evőeszközömet az asztalra. A szemem továbbra is
lesütöttem, mert túlságosan féltem ránézni, amikor feltettem a kérdést: – Mi
van a gyerekekkel?
Tudnom
kellett, hogy hol áll. Amikor azt mondtam Nashnek, hogy nem tudom, túl tudnék-e
élni egy újabb veszteséget, komolyan gondoltam. Rettegtem az ismeretlentől.
– Mi
van velük?
– Akarsz
gyereket? Mert én nem vagyok benne biztos, hogy akarom, és ha ez számodra egy
kizáró, akkor...
– Bee
– vágott közbe. A széke csikorgott a padlón, ahogy hátralökte. Letérdelt elém,
és a kezébe fogta az enyémet. – Szeretlek.
Néha a
szerelem nem elég.
– Tudom,
de…
– Hallgass
meg! Szeretlek. A világon mindennél jobban. Persze, hogy akarok tőled babákat, és
csak azért, mert elvesztettük Lucast, nem jelenti azt, hogy ez újra megtörténik
majd. Tudom, hogy félsz, ha eljön az idő, és úgy döntesz, hogy nem tudod
megtenni, van más módja is annak, hogy egy család legyünk. Lehetünk
nevelőszülők vagy örökbe fogadhatunk. Vagy ha egyáltalán nem akarsz gyereket,
az is rendben van.
Belenéztem
a szeretettel és együttérzéssel teli zöld szemébe, és próbáltam megértetni
vele.
– Most
ezt mondod, de...
– Nincsenek
de-k. Téged akarlak. Nincs szükségünk gyerekekre ahhoz, hogy egy család
legyünk. Majd szerzünk néhány kutyát.
– Te
mindent kitaláltál, ugye? – a téma komolysága ellenére felnevettem.
– Bee,
amíg te itt vagy nekem, addig semmi más nem számít. Minden a helyére kerül. – Megcsókolt,
mielőtt hátradőlt a székében, és beleharapott a tojásba. Néhány perc múlva azt
mondta: – Nem akarok témát váltani, de Tucker küldött nekem korábban egy
üzenetet.
– Igen?
– Csak
be akart jelentkezni.
– Óh.
Bűntudat
árasztott el. Nem nagyon beszéltem Camrynnel, mióta otthagytam, és helyre
kellett hoznom a dolgokat. Megígértem Tuckernek, hogy megteszem, és tudtam,
hogy az a gyors telefonhívás, ahol félszívvel bocsánatot kértem tőle, nem volt
elég. – Reggeli után felhívom Camrynt.
Befejeztük
az evést, és Nash kitakarította a konyhát, míg én elindultam megkeresni a
telefonomat.
Leültem
az ágyamra, hátamat a párnáknak támasztottam, és tárcsáztam Camryn számát.
– Szia,
idegen. – A hangja barátságos és könnyed volt, így nem olvastam ki semmit az
üdvözléséből.
– Hiányoztál.
– Te
is hiányoztál – mély levegőt vettem. – Nézd, nagyon sajnálom, hogy aznap elrohantam.
– Egyszer
már bocsánatot kértél. Semmi baj.
Camryn
teljes szívéből szeretett, és könnyen megbocsátott.
Néha
túl könnyen.
Visszagondoltam arra a pokolra, amin Tucker miatt kellett keresztülmennie.
Nem
akartam, hogy csak úgy hagyja, hogy megússzam.
– Nem,
nem az. Bunkóság volt, és sajnálom. Épp mostanában voltam túl valamin. Többet
érdemeltél a béna bocsánatkérésemnél. Már korábban is fel akartam venni a
kapcsolatot, de a dolgok Nash és köztem valahogy szétestek, és próbáltuk
feldolgozni. Nem voltam jó passzban. És nem akarom, hogy úgy hangozzék, mintha
megpróbálnám igazolni...
– Macy
– mondta, finoman félbeszakítva a szavaimat –, elfogadom a bocsánatkérésedet.
Tudod, hogy mindig itt vagyok neked, ugye?
– Tudom,
és esküszöm, hogy egy nap mindent elmondok neked.
És ez a
nap azután lesz, hogy az unokahúgom vagy az unokaöcsém egészségesen
megszületik.
– Minden
rendben van közted és Nash között? És egészségügyileg jól vagy?
A
szívem felmelegedett. Camryn kedves és őszinte volt, és mindannyian átkozottul
szerencsések voltunk, hogy az életünk része volt.
– Nash
csodálatos. Jobban vagyunk, mint valaha, és én is jól vagyok.
– Amíg
ti ketten jól vagytok, addig csak ez számít. Most pedig szükségünk van egy
randi estére. Shayne jövő szombaton Laurával tölti az éjszakát. Arra gondoltam,
hogy mi négyen elmehetnénk csinálni valamit, miután a fiúk végeztek a munkával.
– Jól
hangzik. Csak szólj, hogy mi jár a fejedben.
– Úgy
lesz. A héten írok neked egy üzenetet.
– Szeretlek,
Camryn, és nagyon sajnálom.
– Én
is szeretlek. Ne kérj bocsánatot!
Elbúcsúztunk
egymástól, én pedig letettem a telefont, és könnyebbnek éreztem magam, mint már
hosszú ideje.
Nash
Fordította:
Maya
Behajtottam
Tucker kocsifelhajtójára, dudáltam, és vártam, hogy kijöjjön. Mivel Macy és
Camryn együtt töltötték a délutánt St. Charlesban, ahol csajos szarságokat
csináltak, ott akartunk velük vacsorázni.
Tucker
becsúszott az anyósülésre. – Szia!
– Szia!
– A
lányokkal a Pete's Steakhouse and Brewery-ben találkozunk.
– Az
az új hely, ugye?
– Igen.
Cam szerint a Yelpen kitűnő kritikák vannak róla. Ő is steakre vágyik.
Felnevettem.
– Én nem fogok panaszkodni. Megvan a cím?
Tucker
felemelte a telefonját. – Itt van.
Megfordultam
a kocsival, visszahajtottam a hosszú, kanyargós úton, és rákanyarodtam az
autópályára.
– Mielőtt
Camryn megszüli a babát, el akarom vinni egy hosszú hétvégére. Van rá időnk, de
meg akartam említeni.
Tekintetemet
az útról a legjobb barátomra, majd visszafordítottam. – Nem probléma. Tudod,
hogy a munkában majd én tartom a frontot.
– Tudom,
hogy így lesz. A műhely már évekkel ezelőtt bezárt volna, ha te nem vagy.
Kinyitottam
a számat, hogy megszólaljak.
– Isten
segítsen meg, ha megkérdezed, hogy akarom-e, hogy kifessük a körmünket vagy
valami szarságot. Seggbe foglak rúgni, amikor kiszállunk a kocsiból.
Elröhögtem
magam. Olyan jól ismert engem. Mivel közlékeny hangulatban volt, úgy döntöttem,
elmondom neki a híreimet.
– Meg
fogom kérni Macy kezét.
– Ez
nagyszerű. Kurvára itt volt az ideje. Megvan már a gyűrű?
– Jövő
szombaton megyek megvenni.
Tucker
a telefonjára nézett. – A következő lámpánál fordulj balra! Az étterem két
mérföldre jobbra van.
Sávot
váltottam, és amikor a zöld nyíl felgyulladt, elfordítottam a kormányt.
– Örülök,
hogy végre mindent megoldottatok. Örülök nektek.
Soha
nem beszéltem Tuckernek Lucasról. Ami engem illet, ez csak rám és Mace-re
tartozott.
Ha
eljött az idő, és azt akarta, hogy kettőnkön és J. Mamán kívül más is tudja, az
az ő döntése volt.
– Még
nem mondott igent.
– Kizárt,
hogy nemet mondjon. Mikor teszed fel a kérdést?
– Hamarosan
– mondtam neki, miközben behajtottam a parkolóba.
– Kikéred
az apjától?
– A
megkérés burkoltan azt jelenti, hogy az engedélyét akarom. Az apja jóváhagyása
nem jelent nekem semmit. Évekkel ezelőtt világossá tette az álláspontját.
Hacsak
nincs diplomám, nem keresek hat számjegyű összeget, és nem öltönyben és
nyakkendőben járok dolgozni, az apja soha nem hagyna jóvá.
– Macynek
jelent valamit.
Tuckernek
igaza volt. Macy nem volt apuci kislánya, de a támogatása számított neki, és
tisztelte őt.
– Tudom.
Azt is
tudtam, hogy Macy szeret engem. Rendkívül független volt, és bár az apja
jóváhagyása fontos volt számára, végső soron úgyis azt csinált, amit akart.
– Jól
fogom csinálni – biztosítottam Tuckert, miközben beljebb sétáltunk.
Végigpásztáztam
a tömeget.
Macy és
Camryn a hátsó sarokban ültek egy nagy boksznál. Camryn beszélt, és bármit is
mondott, Macy nevetve hátravetette a fejét.
Az én
Bee-m.
Olyan
átkozottul gyönyörű volt.
– Üdvözöllek
Pete-nél. Hányan vannak? – kérdezte a hosztesz.
– A
partnereink már itt vannak – gesztikuláltam feléjük.
Tucker
és én az asztalhoz indultunk. Egy csókot ejtettem Macy ajkára, miközben leültem
a bokszba. Néhány perccel később megjelent a pincérnőnk. Rendeltem egy sört, és
Tucker is így tett.
A
tekintetem Macy és Camryn között ingázott. – Jól éreztétek magatokat ma,
lányok?
– Nagyon
jól – mondta Camryn. – Voltunk manikűrösnél és pedikűrösnél.
– És
elmentünk ebbe a desszertbárba, és megettük a valaha volt legjobb csokoládés
lávatortát – vágott közbe Macy. A szeme megtelt sóvárgással.
– Ilyen
jó, mi? – nevettem fel.
– Jobb,
mint a szex – értett egyet Camryn. Aztán egy aprót sikkantott. – Oké, nem jobb,
mint a szex, de rohadtul közel van hozzá.
Tucker
elvigyorodott. – Én is így gondoltam.
Mindannyian
nevettünk, amikor a felszolgáló visszatért a sörökkel nekem és Tuckernek.
Újratöltötte Camryn vizét és Macy édes teáját, és felírta a rendeléseinket.
Amikor
elment, Macy felém fordult. – Anyukám hívott korábban. Ő és apa tegnap jöttek
haza, és azt szeretnék, ha holnap este átjönnénk vacsorázni.
Az apja
körülbelül annyira akart velem vacsorázni, mint egy gyökérkezelést.
– Persze.
Ez jól hangzik.
Tucker
és én váltottunk egy gyors pillantást.
Úgy
véltem, hogy ennyi év elteltével majd kiderül, hogy Macy apja túllépett-e az
előítéletein. Persze nem tartanám vissza a lélegzetemet.
Vacsora
után a lányok akartak valamit csinálni, így a minigolf mellett döntöttünk.
Camryn bowlingozni akart menni, de Tucker világossá tette, hogy erre nem kerül
sor. A csúszós cipők és a terhes nők nem illettek össze, Camryn pedig nem volt
a legkecsesebb dolog.
– Kicsim,
az elmúlt öt percben tucatszor ásítottál – mondta Tucker a feleségének, amikor
a tizennyolcból a kilencedik lyukhoz értünk. – Itt az ideje, hogy lefeküdjünk.
– De...
Megcsókolta,
hogy elhallgattassa. – Nincsenek de-k.
Tekintettel
arra, hogy félig már felizgultam attól, hogy Macy mögött álltam és néztem,
ahogy egész este a golfütőt markolta, készen álltam arra, hogy hazavigyem.
Sokatmondó
pillantással a szememben Macy felé fordultam. Kék tavacskáiban fellángolt a
vágy, és nem kellett mondania semmit. Láttam, hogy mennyire készen áll a
távozásra.
– Én
is fáradt vagyok – hazudta Macy. Összekulcsolta a karját Camrynével. – Menjünk,
húgom!
Elvettük
a lányoktól az ütőket, és összeszedtük a labdákat.
Macy
később az enyémmel fog játszani.
Elbúcsúztunk
és hazafelé vettük az irányt.
– Hol
van a kocsid? – kérdeztem Macytől, amikor már úton voltunk.
– Nálam.
Camryn ott vett fel.
– Hozzád
vagy hozzám akarsz menni?
– Hozzám,
ha nem gond.
– Amit
csak akarsz, Bee.
A
combomon pihentette a kezét, közelebb húzódva a farkamhoz. Kétségbeesetten
vágytam rá, hogy benne legyek, hazafelé menet minden sebességkorlátozást
megszegtem.
Amikor
már bent voltunk, Macy felém fordult, és lassan végignyalta az alsó ajkát.
– Amit
akarok? – kérdezte, emlékeztetve a kocsiban tett ígéretemre.
– Persze
– a szám egy csókban az övét követelte.
A
kezeink kalandozni kezdtek.
Ujjai a
tarkómnál lévő hajamat húzták.
A
nyelvem küzdött az övével, és győzött.
A kezei
a sliccemhez nyúltak.
Erekciómat
a tenyerébe nyomva elmozdítottam a csípőmet. Elég hosszú időre megszakítottam a
csókot ahhoz, hogy kiszabadítsam a pólójából.
– Kibaszottul
gyönyörű vagy, Bee, és az enyém.
Az
ajkaim ismét az övén voltak, miközben az ujjaim végigsiklottak a bordáin.
Libabőrös lett a bőre. Térdre ereszkedett és kiszabadította a farkamat a
farmerom szorításából, miközben belemarkoltam a hajába.
Macy
végigcikázott a nyelvével a makkomon és letörölte az előváladékot a hegyéről.
– Bassza
meeeeg! – sziszegtem.
Macy
térdelve, a nyelvét használva a farkamon, kibaszott csodás látvány volt. Ujjai
körém tekeredtek. Tökéletes rózsaszín ajkai végigsiklottak a csúcsomon,
miközben a szájába szippantott, és lassan billegett a fejével.
– Ez
az, kicsim. Pontosan így.
Ujjaim
belegabalyodtak a hajába. Minden egyes alkalommal, amikor lejjebb ment, többet
vett belőlem a meleg, nedves szájába.
Macy
erősebben szopott.
Gyorsabban.
– Bassza
meg, de jól csinálod.
Megfogta
a golyóimat, és óvatosan megforgatta őket a tenyerében.
Ha nem
áll meg, a szájában fogok elélvezni. Azt akartam, hogy amikor kilövöm a
töltényemet, a golyóim mélyen a csinos rózsaszín puncijában legyenek.
Szorosabban
fogtam a fejét, hogy mozdulatlanul maradjon. – Elég volt, Mace!
Találkozott
a tekintetünk, és egy cuppanással elengedett.
Felsegítettem,
miközben úgy vigyorgott, mint a Cheshire macska, átkozottul jól tudta, hogy
majdnem térdre kényszerített.
Keményen
szájon csókoltam, megízlelve magam a nyelvén. Másodpercek alatt meztelenre
vetkőztünk, ruhákat hagyva magunk után, ahogy a hálószobába botorkáltunk.
Megcsíptem
és megforgattam Macy mellbimbóit.
– Áhh,
Nash – nyögött fel.
Megmarkoltam
a melleit, megszívtam az egyiket, majd a másikat, miközben két ujjamat a
középpontjába süllyesztettem.
– Igen,
kérlek. Ó, Istenem – kiáltotta.
A
szakadék szélére sodortam, de nem hagytam, hogy lezuhanjon a mélybe.
Visszahúzva
az ujjaimat, az ajkaira festettem az esszenciáját, mielőtt leszopogattam az
ízét a bőrömről, és megcsókoltam őt. A nyelvemmel megdugtam a száját.
A
farkam sikoltozott, hogy benne legyen. Hátrafelé vezettem, amíg a térdhajlata
az ágynak nem ütközött. A matracra zuhant, én pedig megragadtam a combjait, és
addig húztam, amíg a feneke a szélére nem került.
A
lábamat a padlón tartottam, és a lábaiba kapaszkodva megdöntöttem a csípőjét. A
bejáratához igazítottam a farkamat, és keményen beledöftem.
– Áhh!
Majdnem
teljesen kihúztam, és újra megtettem.
– Nash,
ó Istenem!
Egyre
csak pumpáltam ki és be. – Olyan jó, Bee.
– Igen,
Nash. Igen. Ó, Istenem!
– Készen
állsz rá, hogy elélvezz, kicsim?
Nem
tudtam, meddig tudom még visszafogni magam, és szükségem volt rá, hogy
elmenjen.
– Olyan
közel vagyok.
– Szorítsd
körém a lábaidat!
Megtette,
amit mondtam neki.
– Ez
az, kicsim – a hüvelykujjammal a csiklóján köröztem.
A
puncija megszorította a farkamat.
Felkiáltott
a kielégüléstől, miközben én belé döfködtem.
Egyszer.
Aztán még kétszer. Az orgazmusom végigsöpört rajtam, és ordítva élveztem el.
Összeroskadtam
Macy mellett, és a karjaimba húztam.
– Szent
szar – lihegtem.
Macynek
beletelt néhány percbe, mire szavakat tudott formálni.
– Hűha.
Úgy értem, hűha.
– Ilyen
jó, mi? – kuncogtam.
Az
ujjaim oldalra simítva a haját végigsimítottak az arcán.
Összekulcsolt
kezekkel tartottuk fogva egymás tekintetét. Annyi szerelemmel nézett rám, és
tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy életünk hátralévő részében minden nap
így nézzen rám.
Köszönöm!
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlés